És akkor 113. – Homokozó

Felnőtt korom küszöbéig nem találkoztam ezzel a témával. Hiába olvastam ötvenszer többet, mint a barátaim, vagy nem vettem észre, nyilván nem is érthettem a regények béli utalásokat a normális szexuális viselkedéstől eltérő formákról. Pedig utólag visszalapozva az akkori olvasmányokat, Faludi Györgynél vagy Thomas Mann-nál világos volt a képlet, akárcsak Marcel Proustnál. Jellemző tájékozatlanságomra, hogy a beatirodalom leginkább ismert alakjáról, a verseit tüzetesen szemügyre véve nyilvánvalóan homokos Alen Ginsbergről sem jutott eszembe ilyesmi. Hurcoltam magammal a Nagyáruház Kaliforniában című könyvét, lépten-nyomon idéztem belőle, és még akkor sem esett le a tantusz, amikor a székesfehérvári éjszakai élet egyik jeles alakjának, a dzseszzongorista Garay Attilának ajándékoztam egy példányt. Furcsán nézett rám, amikor odaült mellém a bárpulthoz, kabátzsebébe dugta a Ginsberg-könyvet, aztán intett, és szemrevaló énekes feleségével leléptek.

Amúgy később sem foglalkoztatott az írók, költők nemi orientációja. Nagyon egyszerű, valaki vagy jól ír, vagy rosszul. Lehetne itt sokáig pergetni a példákat, mint utóbb kiderült, a művészet világa tele van homokosokkal. Na és, mondtam régen, és mondom ma is, amikor agyamra megy az a piszkosul erőszakos nyomulás, amit gender érzékenyítésnek neveznek a meghülyülésig felvilágosultak.

Életemben először Nagykanizsán, sorkatonai szolgálatom színhelyén találkoztam meleg férfiemberrel. Akkor még persze nem neveztették magukat melegnek, még nem számított tiltott szónak a buzi. Újoncként valami esős, gépkarabéllyal végigszenvedett akció után lázas lettem. Elküldtek a gyengélkedőre. Feküdtem a vaságyon, állig betakarva, az orvosság hatása elmúlt. Egy hosszú fejű, lóarcú fiú került az ágyam szélére. Katonaruhában, mi másban lett volna. Ült ott mellettem, erősen nézett, aztán mosolygott, és simogatni kezdte a takarómat. Valahol úgy combtájékon. Nem kapcsoltam. Újabb adag orvosságot kértem tőle, akiről addigra kiderült, hogy egészségügyi katona, mondtam, adjál már egy jó erős pirulát, megint támad a láz. Ha már akkor tudtam volna, hogy kivel állok szemben, lehet, még hülyéskedni is lett volna kedvem, kérésemet úgy is előadhattam volna, kérlek szépen, érintsd meg a homlokom, nagyon meleg vagyok. De nem így történt, egy idő után nagyon zavart a pokrócot simogató lóarcú. Váratlanul nekem szegezte a kérdést, és mondd, hogy állsz te a homoszexualitással. Csak néztem. Értelmes gyereknek látszol, szorította meg combomat a szanitéc, mert hát tudod, a homoszexualitás az intelligens emberek sportja.

Az anyját, kiabáltam, mert hirtelen megvilágosodtam, engem egy homokos simogat. Lerúgtam a takarót, és úgy, ahogy voltam, trikóban, gatyában kiszaladtam a gyengélkedőről. A megrázó élmény meggyógyított. Ma ezt homofóbiának neveznék, és Barack Obamára hivatkozva azt mondanák, de hát minden férfinak kell egy meleg barát, hogy jól értse a világot. Nekem máig nem akadt ilyen, de ettől nem gondolom magam kevesebbnek.