Kultúra
Koncerteznek az észak-koreai disszidensek
Ez egyre gyakoribb jelenség a dél-koreai zeneiparban

Zeneipari források szerint egy hatfős fiúbanda, a Be Boys az első olyan csoport a dél-koreai zeneiparban, amelynek tagjai között észak-koreai disszidens is szerepel. A csapat Hakszong művésznevű énekese tavaly árulta el egy dél-koreai televíziós tehetségkutató műsorban, hogy 2017-ben szökött el Észak-Koreából. Bár a versenyt nem nyerte meg, de a következő évben a Be Boys tagjaként debütálhatott.
Egy július közepén bemutatkozó, öttagú fiúbanda tagja között két Észak-Koreából szökött fiatal is szerepel: az 1Vers nevű csapat Hjuk és Szok nevű tagja szintén észak-koreai születésűek, de a bandában egy laoszi-thai-amerikai, egy kínai-amerikai és egy japán fiú is szerepel.
A csapat producere elmondta, hogy a csapat elnevezése a különféle történetek összeolvadására utal, amelyből egy saját „univerzumot” hoznak létre.