Élőszereplős filmen az ötmillió olvasót vonzó belga képregény

Natacha és konformista kollégája, Walter mindig szokatlan kalandokba keverednek utazásaik során, gyakran találkoznak egzotikus tájakon bennszülöttekkel, gengszterekkel, és mindig Natacha az, aki megtalálja a megoldást,a legnehezebb helyzetben is.

A stewardessről szóló történetek 1970-ben jelentek meg először a Spirou című belga képregény-magazinban, majd évtizedeken át újabb és újabb kalandjait követhették figyelemmel a műfaj rajongói. A Natacha-képregényeket, amelyeket Francois Walthéry rajzolt, összesen ötmillióan olvasták.

Noémie Salgot élő szereplős filmje részben a képregényekből ismert Natacha-történetek előzményeit meséli el a későbbi stewardess- legenda hét esztendős korától kezdve, részben pedig tanúi lehetünk annak, ahogy a szuperhős Natacha (Camille Lou)visszaszerzi az itáliai alvilág veszedelmes köreiből a páratlan értékű festményt.

Natacháról, a levegő háziasszonyáról, ahogyan a képregénysorozat egyik részében nevezik őt, ki gondolná, hogy nagyon nehezen tudott megfelelni a követelményeknek, amelyeket a légiutaskísérőkkel szemben támasztanak? Két centivel magasabb, mint amilyen a szabvány szerint lehetne,és annyira lelapulós a haja, hogy nem tartja meg rendesen a stewardesskalapot, de a vizsgabizottságban ülők ennél kevesebbért is ellene szavaznak.

Natacha azonban csodálatosan következetes és kitartó, pedig a családjának sem tetszenek az ambíciói, de ő, amíg évről évre a következő vizsgára készül, mindent megtanul a repülésről és a stewardessek munkájáról, verhetetlen profivá válik így szép csendben, de nagy szüksége is lesz a hatalmas tudásanyagra, amikor már élesben kell használnia.

Karinthy Frigyes Cirkusz című novellája juthat eszünkbe Natacha küzdelmeiről. A novella főhőse hegedülni akar, de előbb egy cirkuszi aréna fölött a manézsban kell produkálnia magát, és csak utána játszhatja el a zenét, amit mindenkinek szánt.

Natachának pedig a sok kudarcos felvételi után, és még azelőtt, hogy azzá a Natachává válna, akinek képregényekért rajongó közönség ismeri, a Mona Lisa elrablása körüli csetepatékban kell bizonyítania rátermettségét. Az egyik legkukacoskodóbb zsűritag, Walter (Vincent Dedienne) lesz véletlenségből a társa, miután az értékes festményt szállító repülőgépről a bűnözők őket is magukkal viszik.

Kalandos körülmények közt megszöknek, és máris az óceán közepén találják magukat egy összeesküvéselméleteket hangoztató őrült tudós (Baptiste Lacaplain) hajóján, aki habozás nélkül kipróbálja, eredeti-e vajon az eddig a Louvre-ban őrzött kép?

Natacha és társai folyamatosan olyan helyzetekbe kerülnek, amik szorongást, félelmeket váltanak ki a hétköznapi emberből, csakhogy a képregényben egy szempillantás alatt megoldódik a legreménytelenebb helyzet is, újra és újabb meglepő fordulatot produkálva, a nézőben pedig oldva a felgyülemlett feszültséget.

Ki ne kapna a szívéhez, ha véletlenül, vagy nem is annyira véletlenül egy őrült felgyújtaná a gondjaira bízott értékes műtárgyat, amely ezek után örökre eltűnne a tenger habjai közt? Natacha ezt is megoldja. Az ő világában az idősödő, ám félrebotoxolt képhamisító hölgy (Elsa Silberstein) sem siránkozik örökké a gigerli után, aki becsapta, hanem ez az ügy is megnyugtatóan megoldódik, mint minden más.

Míg Natacha arról álmodik, hogy csinosan öltözve, kedvesen utasokat szolgál ki, a külvilága tele van őrültekkel, bűnözőkkel, modortalan, kicsinyes beszólogatókkal, gúnyolódókkal és poénkodókkal. Még külön is van egy idősebb úr (Fabrice Luchini) a filmben, akinek az a feladata, hogy mint egy szerepéből kiesett narrátor, folyton beszólogasson, és néha még bele is köt Natachába. De éppen a fentiek miatt rengeteg a szellemes párbeszéd, a szórakoztató beszólás.

Az alkotók nemcsak a képregény jelleget tartották meg, hanem azt is, hogy a képregény széria a hetvenes években indult, így Natachának még egy olyan világból kell kitörnie, amelyben a nők nemigen hagyták el a konyhát, de öntudatossága és kritikusság főként a férfiakkal kapcsolatban, inkább metoo utáni módon magabiztos és kissé túlzó is.

Az óceánon hajózó őrült tudós alakjában is ötvöződnek a hetvenes évek világmegváltói a nyolcvanas-kilencvenes évek ufólátóival és a kétezres évek összeesküvéselmélet-hirdetőivel, valamint az utóbbi évtizedek furcsa technicista zsenijeivel.

Ez a fajta kavalkád élvezetes lehet annak, aki követte az elmúlt évtizedek szellemi történetét, de fárasztó azok számára, akik valamiféle szerelmi szálat várnak, mert ez utóbbi nem lesz még nyomokban sem.

Feltűnik viszont Isabelle Adjani félreplasztikázott arccal Mona Gherardiniként, aki egy olyan pusztító asszonyt alakít, aki lop, csal, öl, büntet, hazudik, lehasznál. Egyszóval bármire képes, csakhát ő sem számol Natachával és az ő kis csapatával.

A bátor és tettre kész Natacha mellett ott van ellenpontnak a konformista Walter, aki mindig csak azt szeretné, hogy ne legyen baj, ne történjen már semmi, de főleg ne kerüljön ismeretlen, kiszámíthatalan helyzetekbe.

A film egyik legröhejesebb jelentében, amikor egy ideje már képtolvajként körözik Natachát és Waltert, a férfi pusztán azért adja fel magát a képet valójában ellopó, puccsra készülő Lazlo Gogolák-szemüveges tábornoknak (Didier Bourdon), mert ha lecsukják, az mégis valami biztos pont az életében.

Nem lehet tudni, hogy a hazai képregényrajongókat érdekli-e egy ilyen eléggé domináns női szuperhős története, nem biztos. Igazi szerelem, szexualitás nincs a filmben, így marad a gyönyörű, ragyogó színekben tobzódó fényképezés, a nyelvi humortól a vásári és standupos gegeken át az egészen kifinomult poénokig terjedő humorkavalkád, és a biztatás, hogy ne adjuk a fel az álmainkat, hiszen még a nagyszerű Natacha is mennyi nehézséget legyőzve kezdte a pályafutását.

Égen-földön Natacha - Natacha (presque) hostesse de l’air -2025

Francia-belga vígjáték – 99’

Rendezte: Noémie Saglio

7/10