Kultúra

Jut pénz a fesztiválokra is

Indul a pályázati szezon az NKA-nál

Megjelent az idei kulturális fesztiválok támogatására szóló felhívás; a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiumának pályázatát 200 millió forint keretösszeggel írták ki. A beadási határidő június 27.

Jut pénz a fesztiválokra is
Bús Balázs: Idén ősszel az utóbbi évek jó gyakorlatát követve, újra nyílt felhívást írnak ki a 2026. évi fesztiválok megvalósításának támogatására
Fotó: MH/Török Péter

A támogatás olyan Kárpát-medencében megvalósuló kulturális fesztiválokhoz igényelhető, amelyek sajátos arculattal rendelkeznek, magas színvonalú programkínálatot nyújtanak, közösségi részvételre épülnek, és eddig még nem nyertek támogatást 2025-ös eseményük megvalósítására az NKA-tól. Az igényelhető támogatás pályázatonként maximum tízmillió forint – áll az NKA és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a pályázat főbb feltételei között van, hogy a fesztivál időtartama legalább három, egymást követő nap legyen, programkínálata napi több programot tartalmazzon, a rendezvény költségvetése Magyarország területén megvalósuló fesztivál esetén legalább 7,5 millió, határon túli fesztivál esetén legalább ötmillió forint legyen. A részletes pályázati feltételek az NKA honlapján érhető el.

A közleményben Bús Balázs, a szervezet alelnökét idézik, aki azt mondta „az NKA továbbra is elkötelezett amellett, hogy támogassa a magyar kultúra gazdagítását szolgáló fesztiválokat, különösen azokat, amelyek egyedi arculattal és önálló koncepcióval rendelkeznek, és hozzájárulnak a helyi kulturális értékek megőrzéséhez, a közösségi élmények erősítéséhez és a művészeti tartalmak szélesebb körű elérhetőségéhez”.

A közleményben felidézik, hogy április végén felállt az NKA új kollégiumi rendszere, megalakult a Közösségi Programok és Fesztiválok Kollégiuma Borsa Kata vezetésével. A kollégium első feladatának a fesztiválpályázat minél hamarabbi megjelentetését tekintette, ennek köszönhetően a nyílt felhívás május 28-án jelent meg – írják a közleményben. Kiemelték, hogy a 200 millió forint keretösszeggel kiírt kollégiumi pályázattal együtt a 2025. évi fesztiválok megvalósulását már csaknem 900 millió forinttal támogatja az NKA.

Mint emlékeztetnek: meghívásos pályázat keretében 2024 decemberében 69 fesztiválszervező részesült támogatásban. Bús Balázs kiemelte, hogy az NKA alelnökeként tisztában van a fesztiválok speciális helyzetével és a kollégiummal együtt igyekszik szem előtt tartani a szezonalitásból eredő igényeket a fesztiváltámogatások terén. „Fontosnak tarjuk, hogy a fesztiválszervezők az NKA támogatásokkal már a szervezés folyamán számolhassanak, ezáltal a fesztiválok támogatása és működése hosszú távon stabilabbá válhat” – idézik szavait. Elmondta: idén ősszel az utóbbi évek jó gyakorlatát követve, újra nyílt felhívást írnak ki a 2026. évi fesztiválok megvalósításának támogatására, amelyre előzetes kötelezettségvállalással 700 millió forint már rendelkezésre áll.

Kapcsolódó írásaink