ÉS AKKOR 102. – Egy irodalombarát

Megkockáztatható az az állítás, hogy könyvkereskedőnek lenni is a mainál lényegesen elismertebb foglalkozásnak számított.

Az örökmozgó Gyurkovics Tibor a nagy sikerű televíziós irodalmi ismeretterjesztő műsort bevitte a Fókuszba. Mármint a könyvesboltba. A folyóirat minden új száma megjelenése után közönségtalálkozót tartott a szemközti üzletben. Jó két évig ment ez így. Furcsa izgatottság vett erőt némelykor az ott szereplőkön, leginkább rajtam, aki az átlagosnál sokkal jobban szenvedek a lámpaláztól. Ültünk ott a könyvespolcok között, Szakonyi Károly, Gyurkovics Tibor, néha Lázár Ervin, Varga Domonkos és néhányan a szerzők közül. Kedves színésznők, Kubik Anna és Ráckevei Anna tolmácsolta a frissen megjelent költeményeket, elbeszéléseket. Egyszer a tornászbajnoknő, Csisztu Zsuzsa is előadott, az összejövetel előtt még az enyémnél is nagyobb lámpalázzal közölte velem, hogy gyerekkorában költő akart lenni.

Szemben a közönség alkalomról alkalomra egyre ismerősebb tagjai foglaltak helyet. Idős, idősödő hölgyek, a kevésbé ismert szerzőink, néhány irodalombarát irodalomtanár. Amikor lement a lapismertető műsor, fesztelen beszélgetések indultak. A könyvesbolt vezetője ekkorra már odakészítette a szendvicseket meg a jaffát, halk duruzsolásba fordult a közönségtalálkozó. A hölgyek Gyurkovics Tibor, de sokkal inkább Lázár Ervin körül csoportosultak. Engem a szerzők foglalkoztattak, hogy mikor hozhatnak új írást, milyen gyakran jelenhetnek meg, és hogy lesz-e arra esély, hogy a legközelebbi Lyukasóra-esten is szerepeljenek a műveik. Elvoltunk.

Egy különös délutánon az aznapra meghirdetett összejövetelre mentem át a szemközti könyvkereskedésbe. Két nagy termetű ember állta el az utamat a bejáratnál, zakójuk alatt jól láthatóan domborodott a pisztolyuk. Maga mit keres itt? – kérdezte az egyik, én meg voltam olyan pimasz, hogy visszakérdezzek – És maguk? Szakonyi Károly integetett bentről, engedjék be, velünk van, mindjárt kezdődik a lapbemutató. Kissé zavarodottan fogtam a kezembe a mikrofont, és kezdtem volna mondani a szövegemet, amikor észrevettem, hogy az egyik könyvespolc mellől kisandít egy apró ember. Élénk, egyáltalán nem buta tekintete volt. Kis időbe telt, amíg rájöttem, kivel is állunk szemben, nem túl gyakori látvány egy miniszterelnök a Lyukasóra rendezvényén. Egy szocialista politikus meg főleg nem a közismerten jobboldali társaságban. Horn Gyula ott bóklászott a könyvek között, időnként megállt, nézte a szavaló színésznőket, és igyekezett – amúgy teljes sikerrel – nem vonni magára a figyelmet. Egy tapintatos úr benyomását keltette. Nekem, mondjuk, nem tetszett a helyzet. Még akkor is kissé háborogtam magamban, amikor a miniszterelnök testőrei kíséretében lelépett a boltból.

Gyurkovics Tibor a rendezvény vége felé érkezett meg közénk. Amikor tájékoztattam különös látogatónkról, megkérdezte, mit csináltunk Hornnal. Semmit, válaszoltam. Hát normálisak vagytok, pattant fel a fotelből, ide kellett volna hívni, kiállítani ide közénk, odahívni a szerkesztői asztalhoz, hadd lássa mindenki, hogy mi szóba állunk velük, ezért is különbek vagyunk náluk.