Kultúra
Niro öreg gengsztere elárulja, hogyan ne haljunk ki
Filmkritika + VIDEÓ a The Alto Knights című életrajzi gengszterdrámáról
Kell ez nekünk? Borvirágos orrú gengsztereket látunk a vásznon, akikkel nagyon elbánt az idő, és kopott bútorokkal telizsúfolt szobákat, amelyek együtt öregedtek meg a bennük lakókkal. És az új A sógun-sorozatból ismert Cosmo Jarvist, aki ebben a filmben végképp nem egy matyóhímzés. És ezt kell néznünk két órán keresztül? Mikor kigyúrt félmeztelen görög istenekre hasonlító férfiakat is bámulhatnánk, akik pompás koreográfiákra öldösik egymást. Ezek az öregek meg már csak kávézgatnak, néha az asztalt csapkodják, és azt is meggondolják, hogy felálljanak-e a székről.
De a film első ötven percében a nézőt mégis leköti a kibontakozó történet a két gengszterről, akik gyerekkorukban iskolatársak és barátok voltak, sőt egészen a második világháború előtti időkig elég jól elboldogultak együtt a fekete gazdaságban.
Mint Costello karaktere el is mondja a filmben, mire Calabriából megérkezett a családjával Amerikába, már leöldösték a legtöbb indiánt, kiásták az aranyat, kitermelték az olajat, nekik nem maradt más, mint a szeszcsempészet az alkoholtilalom idején, szomjas amerikaiakkal, korrupt rendőrökkel, politikusokkal, és ezt tudták kimaxolni.
Vito Genovese lába alatt később forró lett a talaj egy 1934-ban elkövetett kettős gyilkosság miatt, és 1937-ben Olaszországba szökött. Kitört a háború, és nem tudott visszatérni, pedig ő volt a gengszterfőnök azután, hogy Charles „Lucky” Luciano (1897–1962) börtönbe került.
Kénytelen volt átadni a vezetést Frank Costellónak, akit alkalmazkodó, az erőszakot és a túlkapásokat kerülő alvezérnek ismertek. Costello ügyesen kormányozta a New York-i alvilágot, Genovese azonban visszatért, ami még nem lett volna gond, csakhogy drogokat árult, és megmaradt a régi utcai harcos módszereknél.
Costello súlyos választás elé került: vagy átadja a teljes hatalmat Genovesének, amely sok vérrel, káosszal, nyomorúsággal, folyamatos leszámolásokkal jár, vagy nem adja át, de akkor Genovese megöleti, és ugyanaz lesz, csak kicsit később.
Costello annyira jól vezette a gengsztereit, olyan gyümölcsöző kapcsolatokat alakított ki a politikusokkal és a hatóságokkal, hogy a közvélemény őt nem is tartotta egyértelműen gengszternek, hanem inkább „vállalkozónak”, és jó sokáig nem lehetett bizonyítani, hogy az amerikai maffia, a Cosa Nostra országos szervezett bűnözői hálózat.
De Genovese visszatérése után elvett feleségül egy üzletasszonyt, aki a botrányos válásuk idején nagyon sok mindent nyilvánosan kipakolt, ami egyik gengszternek sem jött jól, sőt el is indult a lavina, amelynek eredményeképpen 1957-ben Genovese embere, Vincent Gigante (Cosmo Jarvis) megpróbálta megölni Costellót.
Így indul a film, egy liftből viszik kórházba a vérző főgengsztert, de nem annyira az a kérdés, hogy ki akarhatta megölni őt, mert az nyilvánvaló, hanem hogy hogy mászhatna ki ebből a csávából Costello, úgy, hogy legyenek még békés nyugdíjas évei, kertészkedéssel, rózsanemesítéssel, kívül a bűn világán, a szépséges felesége mellett (Debra Messing). És hogy megmenthesse az embereit, akik nagyon jól elvannak a gengszterháborúk és a drogárusítás nélkül.
A legfőbb kérdés pedig az, mit akarhattak nekünk elmondani ezzel a történettel Niróék?
Legfőbb testőre temetésén egy bizalmas beszélgetés közben Costello azt mondja az egyik beosztottjának: „A legtöbb ember semmiből nem tanul. Úgy járunk-kelünk, mint a kihaló dinoszauruszok, akik nem tudják, hogy ki fognak halni.”
Amióta létezik az emberiség, folyamatos témája a meddig és a mi kell ahhoz, hogy még ne.
Ehhez jön a feltételezés, hogy a túlélő faj, az emberiség folyamatosan fejlődik, nemcsak azért, hogy még ne haljon ki, hanem mert ki tudja, talán valami célja van ennek, talán van erről egy isteni terv. A szent könyvek szerint ez így van, és ezért egyszerre tanítanak a túlélésre, és arra is, hogy az isteni tervet kutassuk magunkban és másokban, és jobbak legyünk napról napra, ha tudunk.
Ha az alkotói gondolat szerint Genovese és Costello egyek, hiszen mi más értelme lenne így elcsúfítani szegényt Nirót, akkor az lehet az üzenet, hogy az evolúcióban elérkeztünk oda, ahol le kell választanunk magunkról azt a személyiségrészünket, amely a pusztulásba akar rohanni velünk. Lehet, hogy tegnapelőtt még nem tudtunk volna túlélni nélküle, de ma már ez pont fordítva van.
Talán nem kell őt megölni, csak bezárni, bezáratni valahová, és vállalni a személyes felelősséget a múltunkért, a döntéseinkért, a tetteinkért.
Mostanában több angol és amerikai film is ugyanerre lyukad ki, például Paul Feig rendezésében a Még egy kis szívesség vagy az angol minisorozat, Az elrabolt lány. Felnőni, felelősséget vállalni, új határokat húzni, sokkal de sokkal kevesebbet ártani, ez a jövő és ez a túlélés záloga a filmes alkotók szerint.
Ezért érdemes öreg gengsztereket bámulni a vásznon, és elgondolkodni, hogy van az, hogy Costello elárulta a Palanchin-találkozó helyszínét a rendőröknek, rengeteg gengszter hűvösre került, még Costello is. De a maffiózók továbbra is ugyanúgy tisztelték, és minden nehéz ügyet vele vitattak meg.
The Alto Knights – 2025
Amerikai életrajzi dráma – 127’
Rendezte: Barry Levinson
7/10
