Kultúra

Tárlatvezetések, finomságok az emlékhelyek napján Ópusztaszeren

Változatos programokkal, tárlatvezetésekkel, népi finomságokkal várják a látogatókat szombaton, az emlékhelyek napján a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-t.

Tárlatvezetések, finomságok az emlékhelyek napján Ópusztaszeren
Tárlatvezetések, finomságok az emlékhelyek napján Ópusztaszeren
Fotó: Facebook/Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

A szakember emlékeztetett rá, hogy március végén nyílt a park látogatóközpontjában a két világháború közötti Magyarország társadalmáról és kultúrájáról szóló időszaki kiállítás. A vendégeknek délelőtt két alkalommal is rendkívüli tárlatvezetés keretében mutatják be a tárlaton szereplő tárgyakat és a hozzájuk kapcsolódó történeteket.

A skanzenben a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör udvarán hagyományos népi receptek által készített finomságok sülnek majd a kemencében, melyeket meg is kóstolhatnak a vendégek. Az iparos műhelyek szomszédságában pedig gyerekjátékokkal várják a kicsiket és nagyokat.

A magyar történeti hagyomány szerint a honfoglaló magyarság első „országgyűlésének és törvényalkotásának” helyszínét, Ópusztaszert, 2012 januárjában minősítette nemzeti emlékhellyé az országgyűlés. Ezt jelképezi Zsigmond Attila szobrászművész sztéléje, amely az emlékpark főbejárata előtt kapott helyet.

A Nemzeti Örökség Intézete 2016-ban szervezte meg először az emlékhelyek napját. A minden év májusának második hétvégéjén rendezett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre.

Kapcsolódó írásaink