Gyilkosság az új özönvíz idején + VIDEÓ

Hát persze, hogy mindenki gyanús lenne. A személyi testőre, Collins is (Sterling K. Brown), Collins beosztottja, a nagyszájú Pace is, meg a női testőr: Jane és persze Samantha (Julianne Nicholson), a világ leggazdagabb nője, aki egyben a 25 ezres föld alatti város felépítője.

Az egyelőre egyévados, nyolcrészes sorozat forgatókönyvírója és rendezője Dan Fogelman, aki – úgy látszik – komoly nosztalgiát érez a kilencvenes évekkel kapcsolatban, hiszen a sorozat vissza-visszatérő, számtalan feldolgozásban elhangzó dala Phil Collins Another Day in Paradise című toplistás slágere, amely a csapból is folyt valaha. A filmben az ötvenes éveihez közeledő amerikai elnök is odavan a korszak zenéiért, a fia meg bénának találja ezeket a zenéket, de aztán megszereti őket.

A történet nem lineárisan, hanem inkább spirálisan halad, elliptikus pályán mozog, sőt, olykor kifejezetten egyfajta költői logika mentén, ezzel együtt sok izgalmat és váratlan fordulatot tartogat, sőt, olyan gyanúnk is lehet, hogy a javát még a következő évadokra tartogatják.

Ebben a nyolc részben megismerjük Collinst, az eminens titkosszolgálati embert, aki az elnök személyi testőre volt, de mégsem tudta őt megmenteni attól, hogy egy hajnalon, amikor a biztonsági kamerákat valaki kikapcsolta, valaki egy nehéz tárggyal szétzúzza a fejét. Megismerjük Samanthát, akinek a kisiskolás gyermeke meghal egy öröklött betegségben, és a nő, akinek a titkosszolgálati neve Sinatra lesz, ezután kezd foglalkozni a világ megmentésével. Egy környezetvédelmi előadáson egy szakértő megjósolja, hogy tíz évvel később a természet folyamatos rongálása miatt beköszönt az özönvíz, Samanthának ekkor ugrik be, hogy így kompenzálhatná azt, hogy bármennyi pénze van, a gyermekét nem tudta megmenteni. Akkor hát a dollármilliárdjaival másokat fog megmenteni.

Fel is építi a föld alatti várost, ahol 25 ezer ember eléldegélhet a saját házában, utcákon sétálhat, éttermekbe mehet. Mesterséges napon és ég alatt sütkérezhet. Mesterséges ételeket ehet, s annyit bizonygatják a filmben, hogy az alternatív marhasült és a sajtos sült krumpli jobb, mint az igazi, hogy az már egy kicsit kontraproduktív is. Még a vállalkozó kedvű nézőnek is sok már ez a tukmálás.

Miután a legvadabb környezeti katasztrófák megérkeznek Észak-Amerikába, megvalósul az evakuáció. Igaz, nem mindenkinek van helye a Paradicsomban. A föld alatti fúrásokat végző, súlyosan beteg, haldokló munkások sem juthatnak oda, és Collins feleségéért sem indul el Atlantába a megígért elnöki autó.

De vajon mindenki meghalt, akit nem vittek magukkal a kiválasztottak? Lehetnek még élő emberek a felszínen? Mindennek a lehetősége élet-halál kérdése lesz, és megosztja a föld mélyén biztonságban élőket. Ki azt bizonygatja, hogy kitör a káosz, ha a fent életben maradtakat is le akarják hozni, és ezért jegelni kell a témát, ki pedig azt hangoztatja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy megtudja, életben vannak-e a szerettei, és eldöntse, hogy ennek függvényében mit tegyen.

Az elnök meggyilkolása is akkor történik meg, amikor kiderül, legalábbis a kevesek számára, hogy mégiscsak vannak a túlélők.

A film a nyomozós krimik és disztópiák nyomvonalán haladva egyensúlyoz a két műfaj között, és még arra is van gondja, hogy a környezeti katasztrófák kapcsán sorokat idézzen Byron Darkness című verséből, amelyben megemlékezik egy nyárról, amikor nem volt Nap az égen. Így a régi vágású krimik legszebb hagyományait is életre kelti, és ezzel éppolyan jól kiegyensúlyozza a filmbeli gyilkolást, a kegyetlenséget, a szívtelenséget, mint a lövöldözős krimikben a vérontást az operaáriák.

Van egy pillanat a filmben, amikor Collins kénytelen Samanthának dolgozni, akit gyűlöl, és az elnök gyilkosának tart, mivel a nő elraboltatta a testőr lányát. Collins elfog egy embert, aki már akkor is rálőtt, amikor kiderült, hogy nem mindenkit evakuálnak. Most megint rátámad ez az ember, és megint el kell fognia, de közben azzal ért egyet, amelyeket ő mond azokról, akik odafönt maradtak. Teljes a belső zűrzavar, hogy ki kicsoda valójában, ki kivel van, miért, és közben mégis miért kell az elvei ellen cselekednie, és miért az a fő ellensége, aki ugyanazt gondolja, mint ő?

Nagyon ismerős érzések és tapasztalatok ezek a megosztottság korában, vagy talán így volt ez, amióta világ a világ, csak nem mindig tudjuk ennyire plasztikusan megfigyelni és kifejezni.

Az is éppen ilyen tisztázatlan, hogy Samantha szörnyeteg-e vagy áldozat, gondoskodó anyafigura, aki a többi ember érdekében meghúzza a határokat, ami időnként emberéletekbe kerül, vagy olyan valaki, akin egyszerre csak túlnő a valóság, de azt sem lehet kizárni, hogy olyan titka van, amelyet nem is sejthetünk, és ő fog a többiek fölé magasodni.

Úgy lesz vége a nyolcadik résznek, hogy biztosak lehetünk abban, folytatni fogják a sorozatot, és ki fog derülni, mi zajik mindeközben a Föld felszínén, de Collins és Samantha figurájában is érezzük, hogy még sok lehetőség van bennük, egyáltalán nem mindent tudunk még róluk, és arról, hogy mire képesek.

Paradise, 2025.

Amerikai sci-fi dráma-thriller sorozat

Rendezte: Dan Fogelman

8/10