Kultúra
Identitáserősítés a kistelepüléseken
Országszerte hozzáférhetővé kell tenni a magyarságtudatot erősítő szolgáltatásokat

Vincze Máté szerint lényeges, hogy helyben elérhetők legyenek azok a kulturális szolgáltatások, amelyek a magyarság tudatát és a helyi tudatot, identitást meghatározzák. Hozzátette, több mint tíz éve indult az a program, amelyben a vármegyei könyvtárak a kormány támogatásával felújítják és rendezik a kistelepülések könyvtárait.
Elmondta, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hejőkeresztúri könyvtár a 104. ilyen intézmény, míg országszerte már több mint 1200 kiskönyvtár újult meg. Megjegyezte, a településen az iskola szomszédjában található felújított épületbe költözött a könyvtár az oktatási intézményből.
Vincze Máté úgy fogalmazott, a könyvtár a kulturális identitásra nyíló kapu, és mögötte mindig ott vannak a vármegyei könyvtárak és az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) támogatása is. Hozzátette, a helyi könyvtárak nemcsak könyveket ajánlanak, hanem kulturális programokat is és közösséget szerveznek.
Megjegyezte, Magyarország minden településén elérhető a könyvtári szolgáltatás, amely az ország legnagyobb kulturális rendszere.
Tállai András, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében egyebek mellett arról beszélt, a könyvtár felújításának „óriási a jelentősége a település életében”. Hozzátette, egy könyvtár rendbetétele magában hordozza a tudás és a tudni akarás fontosságának üzenetét.
Rózsa Dávid, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója beszédében úgy fogalmazott, „Magyarország olvasó ország”, ahol több, mint másfél millió állampolgár használja rendszeresen a könyvtári szolgáltatásokat. Megjegyezte, a könyvtári kölcsönzések számának több mint tíz százaléka az ötezernél kevesebb lakost számláló településeken történik.
Ezek a kis települések a nemzet alapkövét, a felújított és a felújítás előtt álló községi könyvtárak pedig a magyar írott kultúra alapköveit és az olvasás jövőjét jelentik – mondta.
Varga Gábor, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár igazgatója köszöntőjében kiemelte, amellett, hogy a könyvtárak adják az ország legnagyobb kulturális rendszerét, közösséget is formálnak.
Kardos Zoltán, település független polgármestere beszédében úgy fogalmazott, a felújított épület több mint egy könyvtár. Az egy olyan tér, ahol a gyermekek „mesevilágba csöppenhetnek”, a fiatalok tanulhatnak, a felnőttek pedig elcsendesedhetnek – tette hozzá. Szerinte a könyvtár megújulása nemcsak a kultúra, hanem a jövő iránti elkötelezettség jelképe is. Hangsúlyozta, egy település akkor erős, ha annak közössége is az, annak formálásában pedig a könyvtárnak is nagy szerepe van.