Kultúra
„A világ a miénk” – Sam Havadtoy a METU ART Stories első vendége

A Budapesti Metropolitan Egyetem 15 éves Művészeti és Kreatívipari Kara nem akármilyen eseménnyel ünnepli jubileumát: a Kálmán Makláry Fine Arts együttműködésével útjára indított ART Stories beszélgetéssorozat első vendége a nemzetközi művészvilág egyik ikonikus alakja, Sam Havadtoy volt.
Havadtoy életútja önmagában is inspiráló – Londonban született, magyar származású családban, majd 1956-ban Magyarországra került, ahonnan 19 évesen Jugoszlávián keresztül emigrált Nyugatra, és alig egy év londoni tartózkodás után New Yorkban találta magát, ahol a 70-es években a művészeti élet kellős közepébe csöppent. Barátja és alkotótársa lett olyan legendáknak, mint Yoko Ono, John Lennon, Andy Warhol vagy Keith Haring.
A METU-n tartott beszélgetés során szó esett arról, hogyan formálta őt ez a sokszínű kulturális közeg. Havadtoy hangsúlyozta: művészete az utcán tanult tapasztalatokból táplálkozik, és minden város, ahol élt – Budapest, London, New York, Milánó, Szentendre – hozzájárult ahhoz, aki ma.

Nemcsak a nagyvárosok pezsgése, hanem a személyes kapcsolatok is meghatározóak voltak számára. New York művészvilágát a nyitottság, a kölcsönös segítség és a barátság jellemezte – szemben azzal a távolságtartó attitűddel, amelyet Európában sokszor tapasztalt. Egy különösen megható történetben mesélte el, hogyan békítette ki John Lennont és Andy Warholt egy félreértés után, és hogyan vált Keith Haring támogató belsőépítészévé, amikor a művész már betegséggel küzdött.
A beszélgetés során előkerült Havadtoy egyik legismertebb motívuma is: a csipke. Ez a tradicionális, kelet-európai díszítőelem különös jelentést kap műveiben, amikor pop-art ikonokat – például Goofy figuráját vagy egy egyszerű gumikacsát – burkol be vele. „Számomra a csipke a múlt, a hagyomány és az irónia találkozása” – mondta.
A művész mesélt Ferenc pápához fűződő, különleges élményéről is. Bár Havadtoy ateistának vallja magát, a pápa milánói miséjének beszéde mélyen megérintette. „Majdnem megkeresztelkedtem” – vallotta be mosolyogva. A beszéd hatására indult egy pályázaton, ahol egy nyitott ajtót formázó emlékművet készített Ferenc pápa tiszteletére.
A projekt elnyerésekor őszintén bevallotta a bíborosnak, hogy nem hívő – mire a válasz ez volt: „Nem a hitéért, hanem a tehetségéért bízzuk meg.” Az ajtó azóta a kereszténység nyitottságának szimbóluma lett, sőt, Ferenc pápa kérésére egy kisebb változat is készült belőle, amely a pápa íróasztalára került.
Havadtoy ma ideje nagy részét Szentendrén tölti, ahol hatalmas műtermében dolgozik. De nemcsak alkot: szívügye a jótékonyság és a fiatalok támogatása. Gyerekek és fiatal művészek járnak hozzá nyaranta, hogy inspirációt és útmutatást kapjanak. Különösen fontos számára, hogy olyan hátrányos helyzetű fiatalokat is segítsen, akiknek kevés lehetőségük van bepillantani a művészet világába.

A beszélgetés végén Havadtoy egy tanulságos történetet osztott meg, amely Varsóban esett meg vele. Egyetemistákat figyelt, és az arcukról meg tudta mondani, ki az elsős és ki a végzős: „Az elsősök magabiztosak, szinte nagyképűek voltak, a végzősökön pedig ott ült a félelem.” Majd hozzátette: „Nem szabad félni. A világ a miénk, és sikeresek lehetünk. Ez csak hozzáállás kérdése.”
A METU számára ez az üzenet különösen releváns. Az egyetem művészeti képzése az elmúlt 15 évben az ország egyik legerősebb és legsokszínűbb műhelyévé vált, ahol nemcsak technikai tudást adnak át, hanem a bátor, nyitott gondolkodást is ösztönzik. Az ART Stories-sorozat pedig pontosan ezt a szemléletet viszi tovább: találkozások, inspiráció, és annak bizonyítása, hogy a művészet határok nélkül kapcsol össze embereket.
Sam Havadtoy vendégszereplése méltó kezdete volt ennek a sorozatnak – egy olyan művészé, aki életével és munkásságával is azt üzeni: merjünk nyitni, merjünk alkotni, és ne felejtsük el, hogy a világ valóban a miénk.