Kultúra
A kémiának nem használ a halálos fenyegetés
Filmkritika + VIDEÓ a Gyilkos randi című amerikai horrorfilmről
Violet (Megann Fahy) chicagoi özvegyasszony, és van egy kisfia. Hosszú éveken át nem randizott, éppen elég volt neki, hogy begyógyítsa a lelki sebeit, amiket bántalmazó férje okozott. Az asszony a neten megismerkedett egy rendesnek tűnő férfival, Henryvel ( Brandon Sklenar), aki rávette, hogy találkozzanak.
A férfi késik a találkozóról, amelynek a helyszíne egy luxusétterem egy felhőkarcoló tetején. Míg Violet Henryt várja, több férfi is leszólítja, kicsit már akkor is kellemetlen a helyzet, de nem eléggé. Violet telefonjára egyszerre csak fura üzenetek kezdenek érkezni. Jó lenne azt hinni, hogy valaki csak szórakozik a nővel, de benne van a pakliban, hogy nem üres fenyegetés az, hogy meghal a kisfia, ha nem teljesíti a Let’s Play néven bejelentkező idegen követeléseit.
Miközben Violet találgatja, mire megy ki a játék, megérkezik Henry, aki vonzó, sármos, egyáltalán nem beképzelt. Működne köztük a kémia, ha Violet nem a telefonjából záporozó életveszélyes fenyegetésekkel és követelésekkel lenne elfoglalva.
A néző is találgat: ha nem mezei hülyegyerekkel van dolga Violetnek, akkor ki lehet? Valami őrült, sorozatgyilkos, vagy maffiózóféle? Mit akarhat valójában, és miért?
Jó sokat kell várni, mire kiderül valami konkrétum, és addig folyamatosan van min rettegni és töprengeni, mert nem az a típusú film ez, ahol már az elején kiszúrjuk, hogy ki lesz a zsaroló az étterem vendégei közül, és miért csinálja.
A helyzet összetett. Nem úgy, mint Agatha Christie regényeiben, ahol szintén minden jelenlevő gyanús, és aztán megismerjük egy csomó ember élettörténetét, megtudjuk, miért lett volna okuk és lehetőségük a gyilkosságra, és milyen bűnük, gyarlóságuk miatt szolgáltak rá, hogy bűnhődjenek, vagy legalább az élettől leckét kapjanak.
Ebben a filmben Violetnek folyton többfelé kell figyelnie. Hol az otthoni kamerák felvételeit lesi a telefonján, hogy mi történik a kisfiával és a testvérével, aki vigyáz a gyerekre, hol a fenyegető, követelőző üzeneteknek kell eleget tennie, de közben Henryre is figyelni, és mindenki más jelenlévőre is, hiszen köztük van a Let’s Play néven bemutatkozó személy, akit nagyon le kellene állítani, de előbb persze rájönni, ki lehet. Violetnek minden fronton ott kell lennie, és megtenni, amit muszáj, mert sosem tudhatja, mikor és hol történik valami végzetes, ami minden reményét romba döntheti.
És miközben Violet figyel, őt is figyelik, nemcsak Henry és nemcsak a zsaroló ismeretlen, hanem például az étterem személyzete és a többi vendég is. Violet pedig nagyon furcsa. Egy önérzetesebb férfi már rég véget vetett volna ennek a randevúnak, de Henry nem ilyen, igaz, hogy megpróbálta.
Violetnél csak a borzalmas pincér, Matt (Jeffrey Self) furcsább. Nem lehet tudni, mi van a tapintatlan és nevetséges ripacskodása mögött, de bármi is az, Violetéknek nagyon nem hiányzik ez most.
Az iszonytató feszültséget és véres jeleneteket a horrorfilmekre jellemző sajátos humor ellensúlyozza: a túlzások, a kicikizések, a párbeszédekben és a színészi játékban rejlő szándékos mesterkéltségek, a mókás egyidejűségek, az ártatlannak tűnő, de a néző számára vicces jelentéssel bíró nyelvi fordulatok.
Az a feszültség, ami ebben a filmben szinte állandónak mondható, a kiderítős filmek többségében időleges. Gyakran semleges és idilli részekkel váltakozik. Ha valaki nem nagyon bírja ezt a csontig hatoló nyomást, az, amikor a filmet nézi, ezeket a rettegős részeket csak átvészeli, míg a rémületből valami élvezetesebb állapotra vált a film.
A Gyilkos randiban legalább nyolcvan percet kell így egyben átvészelni, aztán hirtelen észrevesszük, hogy már a lezáráshoz készülődnek a szereplők, miközben mi meg azt kérdezzük, mikor kezdődik már el az a nagyon beharangozott film, amiről olyan sokat hallottunk? És mikor lesz valami gondolat vagy bölcsesség benne?
De hát ez egy horrorfilm, elég nagy baj lenne, ha nem kellene folyton félnie annak, aki nézi. És úgy látszik, itt nem szokás, hogy legyen valami mondanivaló, elég az ijesztgetés, a humor, meg hogy jók benne a színészek.
Meghann Fahyben az a jó, hogy – bár szőke nő és egy kicsit még Marylin Monroe-ra is hasonlít – elhisszük neki, hogy elég erős, kemény és kézben tudja tartani ezt a bonyolult és keserves helyzetet. Másrészt valóban nagyon csinos, dekoratív, árad belőle az erotika, de mégsem megközelíthetetlen, elhisszük, hogy a kerületi polgármester fotósának, aki azért tényleg nem olyan nagy ember, lehet egy ilyen barátnője.
Brandon Sklenarban meg az a jó, hogy bár igazi férfi, mégis plüssállatszerűen sármos, simogatnivaló, és ezt a kamera nagyon jól érzékelteti, minden alkalmat meg is ragad erre. Henry figurájában van határozottság, de meg is tudja húzni magát, ha az kell, és sebezhető is tud lenni.
Jeffrey Selfben meg az a jó, hogy impozánsan, de közben mégis szánalmasan és indiszkréten idióta az első munkanapját töltő pincér szerepében.
Van néhány elvarratlan szál és következetlenség is a filmben, de spoilerveszély miatt erről bővebbet nem mondhatunk.
Ez a film is azoknak az alkotásoknak a sorába tartozik, amelyekről néhány éve még azt mondták volna, minek filmre vinni, hiszen a legtöbb jelenete az étteremben, illetve Violet lakásában játszódik, és inkább színházban lenne a helye. De láthatjuk, mennyire nem mindegy, ha a filmes technika, a kamera munkája, a hangtechnika, a vágások megtámogatják és közel hozzák, mintegy nagyító alá helyezik nekünk a színészi munkát, a párbeszédeket, a beszédes pillantásokat és mozdulatokat. Mindezt egy monumentális és igényes luxussal megpakolt térben, a felhőkarcolók között.
Gyilkos randi – Drop 2025
Amerikai horrorfilm – 100 ’
Rendezte: Christopher Landon
7/10
