A nemzeti érzés miatt harmadszor is elkötelezte magát II.

A gödi házában beszélgetve látja rajtam, hogy nem győzök betelni a szokatlan otthon rejtelmeivel, megelőzi a kérdésem.

– Én terveztem a házat, mert építész is akartam lenni, de színész még jobban. A Honfoglalás című film alapján jött az ötlet. Nem felejtem el, hogy a forgatás szünetében az egyik pillanatban betört a jurtába Franco Nero. Azt hittem nekem akar rontani valamiért, ám kirángatott a sátor elé, ahol vívni kezdtünk a várakozó fotósok örömére. Még vívóvizsgát is tettem, a hatszoros olimpiai bajnok Kárpáti Rudolf volt a tanárom. Mindent a legjobbaktól.

A jurtaszerű nappaliban nyújtózkodó hatalmas ágya köré színházi vagy ahhoz kapcsolódó, továbbá sportrelikviák vonnak koszorút.

– Ott látod, az ágyam felett azt az ikont, amit Agárdy Gábor készített. No, ahhoz több történet is fűződik. A Vaskapunál forgattunk, ahol negyven méter mély a Duna és életveszélyes.

Szegény Gabi pedig belecsúszott, és az örvény lerántotta. Ott volt a kétszáz fős stáb a Kossuth hajón, mindenki elsápadt, én pedig úgy, ahogy voltam, jelmezben, csizmában ugrottam utána.

Nem tudott úszni, kapálózott, és húzott le engem is, végül a tarkójánál leütöttem, és a hajánál fogva kihúztam. Mikor magához tért, azt mondta, ezért kapsz tőlem egy gyönyörű ikont. Gabi nagy ikonfestő volt, komoly pénzért adta el a munkáit külföldön. Jó néhány év telt el, amikor a gödi házamtól kilovagoltam, és megálltam Agárdyék nyaralójánál Fóton, meginni egy kávét. Gabi ekkor röviden: „Nem viszed el az ikont?” Féltem, nehogy megsérüljön, ezért elmentem érte később autóval. Eltelik egy kis idő, amikor Az ember tragédiájában együtt játszottunk, én voltam Lucifer, ő volt Michelangelo. A társalgóban látom, hogy húzza a száját. Kérdem: „Mi bajod van velem? Ha hibás vagyok, bocsánatot kérek!” Gabi megint csak röviden: „Eladtad az ikont.” Mondom neki, hogy ott van az ágyam fölött, a darab után felviszlek magamhoz, kapsz vörösbort, szarvasszalámit. Amint belépett a szobába, meglátta az ágyam felett az ikont, fő helyen. „Ki mondta, hogy eladtam?” – kérdeztem tőle. Azt válaszolta, nem mondja meg, mert megölném. Így is lett volna. Máig nem tudom, ki volt, elvitte a sírba magával.

Az ikon alatt, elvégre a királyok nem érhetnek fel istenhez, több korona is díszeleg.

– Nagyon sok királyt alakítottam, Hunyadi Mátyástól IV. Béláig, azokra emlékeztetnek. Amikor nem játszottuk tovább a darabot, akkor adták ezeket nekem. Nagyon kedves relikviák, mindegyikhez fűz valamilyen emlék.

A sporttrófeák különösen kedvesek számára, mert arra emlékeztetik, hogy nem csak a színházban ért el valamit.

– Azt a grafikát Görög Rezsőtől kaptam. Egy norvég színész, aki nálunk járt nagyon szeretett vizisízni, ám csak nekem volt megfelelő erejű motorcsónakom. A végén megkérdezte, mivel tartozik, és én mondtam, hogy a gumiruháját megköszönném. Nekem adta, majd amikor Görög Rezső disszidálni készült Olaszországba, akkor elkérte tőlem, mert a Dunán átúszva távozott az országból. Rómában lett befutott művész, és hálából ajándékozta nekem.

A királyi koronák a bejárat melletti falra tekintenek, ahol az általa elejtett legnemesebb vadak trófeáit méregetik, mert a vadászat éppoly fontos volt életében, mint a színház mellett a sport.

– Még most is járok vadászni. A régi haverok mind meghívnak: „Gabikám gyere, ha kell, felviszünk daruval a lesre, csak gyere ki hozzám!” Apám is vadászott, én vittem a rokonoknak kettesével a vadnyulakat. Amikor pedig eljött az ideje, engem is megtanított vadászni. Annál boldogabb pillanat, mint amikor az első nyulamat kilőttem, talán csak az volt, amikor az egész falu előtt elszavaltam a verset.

Koncz Gábor fáradhatatlanul idézi fel a több mint nyolc évtized történeteit

Fotó: MH/Török Péter

A vadakon keresztül képletesen a kertbe is kinézünk, mert az sem véletlenszerűen, hanem a tapasztalatok nyomán alakult ki.

– Ehhez is meg kell érni. Egyszer, amikor hazamentem, egy nagy láda gyümölcsöt vittem. Reggel apám kivágta az ajtót, nagy mosollyal az arcán lépett be, és boldogan mondta anyámnak, hogy nem fagytak el a rügyek. Nem értettem, mert hát a fél piacot megvehettem volna, annyi gyümölcsöt hozhattam nekik, amennyit csak óhajtottak. Azóta rájöttem, hogy az nagyon más. Huszonnégy gyümölcsfám van a kertben, valamennyit én ültettem, és járkálok ki sántán, megnézni a rügyeket, hogy jött-e a fagy éjjel.

Minden büszkeségét nem mutathatja, de a történethez hozzátartozik az a szobor, ami persze nem a házban található, hanem Mezőkeresztesen, és róla mintázták.

– Nekem nagyon fontos, hogy nyomot hagyjak magam után. A filmjeimet ötven év múlva is nézni fogják, de a szobor is fontos. Sütő Andris darabjában játszottam egy szobrászt, aki azt mondta, a szobrok évszázadok múlva is élnek és beszélnek. Gondoltam, ha egy paraszt megy biciklivel és látja, hogy itt egy szobor, odamegy és megnézi, és azt mondja, talán nem is volt rossz színész.

A filmek és a szobor mellé illeszkedik a Kossuth Nagydíj, amelyet elővetet feleségével, és büszke mosollyal porolja le. A díjátadáson Dörner György, az Újszínház igazgatója segítette a nehezen mozgó művészt, aki Sulyok Tamás államfőtől, Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kövér László házelnöktől vette át a Kossuth Nagydíjat.

– Rám nem jellemző módon teljesen elérzékenyültem, amikor megtudtam, hogy ezt a díjat megkapom, hiszen ennél feljebb már nincs. Büszke vagyok, hogy a barátomnak mondhatom Orbán Viktort, ezért is kértem a jóistent, hogy a regnáló miniszterelnök temessen el engem.

Annyit kértem a díjátadón tőlük, ne mondjatok semmit, csak hadd nézzek a szemetekbe, mert akkor látom, hogy őszinték vagytok vagy nem.

Azt mindenki szeméből ki lehet olvasni, hogy mennyire őszinte. Én elsőként a nőknek sem a domborulatait néztem, hanem a szemüket, mert abból mindent ki tudtam olvasni.

Koncz Gábor ugyanakkor nem tagadja, hogy a legtöbb bosszúságot éppen a prominensek okozzák a művészeknek, hiszen ők rendre az első sorban kapnak helyet, ám ha nem mennek el az előadásra, akkor kész a katasztrófa.

– Egy színész azonnal halálideges lesz, ha foghíjas nézőteret lát, el sem tud menekülni onnan a tekintete. Várkonyi annyira haragudott az ilyesmiért, hogy másnap fel is hívta az érintetteket, és beolvasott nekik a maga szájíze szerint.

A sok száz szerepre emlékeztető ereklyehalmazt látva persze joggal vetődik fel a kérdés, hogy színház vagy film?

– Mindkettőt szeretem. A filmet egyszer megcsinálja az ember, és utána már nem lehet javítani, hiába szeretném utólag a mozdulatot finomítani, a hangsúlyt máshová tenni. A színház nyújtotta élmény minden este másként jelentkezik, függ a partnerektől, a közönségtől, az érzelemre lehet hatni.

A színházban kiválasztok egy embert a nézőtéren, és neki mondom, úgy személyes a vallomás.

Nem csak ő, a többi néző is úgy érzi, hogy neki szól. Nem lehet általánosságban beszélni, mert az semmilyen. A film előnye, hogy utólag is felidézhető, ahogy most a tiszteletemre újravetítettek többet is.

Szinte mindent megkapott, amire csak vágyhatott, ám apró hiányérzet így is maradt benne.

– Dózsa György épp egy ilyen szerep. Egész életemben őt akartam eljátszani, ám valahogy nem adódott alkalom. Talán a legizgalmasabb szerepem egy teljesen más alak volt, Várkonyinak köszönhetően a Száll a kakukk fészkére című darabban éppen akkor játszhattam el McMurrphyt, amikor a mozikban Jack Nicholson főszereplésével ment a film. Féltünk, hogy a film mellett senki nem lesz ránk kíváncsi, de éppen az ellenkezője következett be. Akkora volt a sikerünk, hogy hosszú ideig teltházzal játszottuk, nem lehetett jegyet kapni a darabra.

Az évek múltával mindenkiben felmerül, mit tenne másként, ám Koncz Gábor elégedett lehet.

– Még egyszer ugyanígy élnék, abszolút elégedetten tekinthetek vissza. Nekem nincs semmilyen adósságom, amíg lehet játszom. Fatalista vagyok, ami meg van írva, aszerint élek. Isten majd akkor visz el, amikor gondolja. Mivel most felkerült a munkásságomra a korona, akár már meg is halhatok, persze, amíg a feleségem támogat, nem sietek.

Már fiatalon összefonódott pályájuk Bujtor Istvánnal, akivel számos filmben szerepeltek együtt, de az életben is elválaszthatatlan barátok voltak.

– Nagyon szerettük egymást a Pistával, gyakran ellenlábas szerepeket játszottunk. Egymáshoz jártunk fel zsugázni. Nagy partik voltak Horváth Ádámmal, Kertész Péterrel, Tordy Gézával. Sajnos, már egyikük sincs közöttünk. Arra mindig büszke voltam, hogy rengeteg pályatárssal alakult ki baráti kapcsolatom.