Kultúra
„Könyvmecenatúra” Rákosmentén

Egy helyi vállalkozó, Süllős Gyula nyúlt mélyen a zsebébe, hogy gyermekkora egyik kedvenc helyszínének segíthessen. Ráadásul szinte párját ritkítóan nem is a cégein keresztül, hanem magánszemélyként adakozott.
– Kiskoromban egész nyarakat töltöttem a könyvtárban, mivel egy tagsági kártyával egyszerre csak három könyvet lehetett kikölcsönözni, beiratkozott az egész család, így tucatjával hordtuk haza a köteteket. Szeretném, ha követnék majd a példámat, és többen áldoznának a könyvtárak támogatására – mondta a vállalkozó.
Az adomány ünnepélyes bejelentésén megjelent Kovácsné Koreny Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója is, aki örömmel jegyezte meg, hogy a fővárosiak az elmúlt években visszatértek a könyvtárakba, egyre nő a tagok, valamint a kikölcsönzött könyvek
száma.
– Több mint egy évtizede, amióta betöltöm ezt a posztot, most találkoztam először egy igazi mecénással, aki érdemben támogat minket – tette hozzá.
A XVII. kerületi polgármester, Horváth Tamás is örömmel fogadta a vállalkozó megkeresését. Mint elmondta, meglepetés volt számára, hogy éppen a helyi könyvtárt kívánja támogatni.
– Sok ilyen, igazi patrióta vállalkozóra lenne szükség, aki nem feledkezett meg arról, hol született, hol nevelkedett.
Az adományból a könyvtár tervei szerint további könyveket vásárolnak, valamint rendezvényeket szerveznek majd a látogatók számára.