Kultúra

Fekete színésznő fogja alakítani Jézust

A Wickedben ő alakította a nyugati boszorkányt

Cynthia Erivo, akit tavaly a Wicked című filmmusicalben a nyugati boszorkány szerepében láthattunk, amelyért többek közt Oscar-jelölést is kapott, a Hollywood Bowlon Jézus Krisztusként áll színpadra augusztus elején.

Fekete színésznő fogja alakítani Jézust
A színésznő számára nem ismeretlen a produkció, hiszen 2020-ban már játszotta Mária Magdolna szerepét
Fotó: AFP/Michael Tran

A Variety is hírül adta, hogy a Wicked egyik sztárja, Cynthia Erivo alakítja majd Jézus Krisztust Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világhírű musicaljének újabb feldolgozásában. A friss adaptációt a a Hollywood Bowl állítja majd színpadra.

A felkérésről Erivo is beszámolt Instagram-oldalán. Mint fogalmazott:

„Csak egy kicsit elfoglalt vagyok ezen a nyáron, alig várom.”

A színésznő számára nem ismeretlen a produkció, hiszen 2020-ban már játszotta Mária Magdolna szerepét a musical kizárólag nőkből álló változatában, és elénekelte a népszerű, I Don't Know How to Love Him című számot is.

Mint kiderült, a Jézus Krisztus Szupersztár előadásai a Hollywood Bowlban augusztus 1-jén kezdődnek, és augusztus 3-ig tartanak. A további szereposztást egy későbbi időpontban jelentik be – írja a Variety nyomán a Mandiner.

Kapcsolódó írásaink