Kultúra

Az első karácsonyon az jött el, aki jóval érkezett

„Mi lesz, mi jön, ki jön, mikor jön, hogyan jön, pontosan mikor ékezik?”

Az első karácsonyon az jött el, aki jóval érkezett – mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban.

Az első karácsonyon az jött el, aki jóval érkezett
Steinbach József református püspök
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a balatonalmádi református templomban tartott ünnepi istentiszteleten Ézsaiás próféta könyvéből idézett, amelyet úgy foglalt össze: mily kedves annak közelítése, érkezése, aki jót hoz.

Úgy fogalmazott: ha a jövőbe tekintünk, akkor aggódó félelemmel többnyire az a kérdésünk – még ha nem is fogalmazzuk meg azt nyíltan –, hogy „mi lesz, mi jön, ki jön, mikor jön, hogyan jön, pontosan mikor ékezik”.

Ezekben a kérdésekben ott van egyfajta félelem a jövőtől, azonban a karácsonyi evangélium elveszi ezt a félelmet, hiszen „az első karácsonyon az jött el, aki jóval érkezett” – hangsúlyozta a püspök.

Kapcsolódó írásaink