Hatalom és kisebbség – Székely János darabja az Újszínházban

A dráma egyik főszerepét Szélyes Ferenc alakítja, aki lapunk kérésére elmondta, hogy nekik, erdélyieknek különösen sokat jelent a darab, hiszen a többi Székely-drámához hasonlóan – Protestánsok, Mórok – a hatalom és a kisebbség viszonyát boncolgatja. Szélyes Ferenc húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen már eljátszotta egyszer Petronius szerepét, elmondása szerint ekkor esett át először a „Székely János imádaton”, ami mind a mai napig megmaradt. „Olyan nekem ez a darab – mondta – mintha valami ima lenne számomra. Amikor az olvasópróbára összeültünk – húsz évvel ezelőtt és most is –, olyan néma csend volt, hogy akaratlanul is összeszorult a torkom. Én azt mondom, Székely János helye ott van Madách, Katona, Herczeg Ferenc és Molnár Ferenc mellett az első sorban. Fantasztikus ember volt. Mi, vásárhelyiek mind büszkék vagyunk arra, hogy ismerhettük, együtt élhettünk vele szeretett városunkban.”

Székely János Caligula helytartója című drámáját 1972-ben írta Ceaușescu Romániájában, és mint címe is mutatja, valamikor az időszámítás után 41 körül játszódik Palesztinában. A történet, ahogyan elcsépelve mondani szokás, napjainkban is éppúgy igaz, mint ötven vagy kétezer évvel ezelőtt, de a remekműveknél ez a minimum: az írónak valami örökérvényűt kell megragadnia a létezésből, majd ezt a valamit, ami folyton ki akar csúszni az ember kezéből, meg is kell mutatnia.

Székely János drámája azzal a megmásíthatatlan valósággal szembesít, hogy legyünk bár hatalmasságok vagy egyszerű szolgák, menthetetlenül arra vagyunk rendelve, hogy válasszunk jó és rossz között. Szabadságunk, méltóságunk szükségszerű következménye és a legnagyobb próbatétel is egyben, amely elé az ember élete során kerülhet. Súlyosságát mi sem mutatja jobban, minthogy mindig ki akarunk térni a felelősség alól: mentegetjük magunkat, szokások, parancsok, érdekek, szükségszerűségek, de még a nagyobb jó mögé is bebújunk, mert nem bírjuk vállalni döntéseink súlyát, az esetleges következményeket. A jó és rossz közötti választás Isten létének a kérdését is felveti, ráirányítva a figyelmet a lelkiismeret parancsára, az emberi lélek legmélyéről származó, őseredeti, megvesztegethetetlen valamire, ami fölött az embernek semmilyen hatalma nincsen.

Emberségünk, méltóságunk elvesztésének vagy megmentésének bemutatására nincs alkalmasabb keret egy diktatúránál, főleg ha sok a párhuzam az őrült császár és a szerző kora között. A hatalommal ugyanis a legveszélyesebb dolgot kapja kezébe az ember, mert számára minden rajta kívüli dolog a létezését fenyegeti, ezért előbb vagy utóbb az összes határt átlépi, szétfeszíti: bekebelezve, megsemmisítve mindent és mindenkit, aki mást gondol, másban hisz, mint ő, és önállóságra tör. Székely János drámája azzal az emberi sajátossággal építkezik, miszerint mindenre és mindenen túl is rákérdezünk. Ennek köszönhetően a Caligula helytartója nem más, mint egy parázs vitadráma, melynek végén nem biztos, hogy megnyugtató válaszokat kapunk, ellenben feszült izgalomban lehet részünk közel másfél órán keresztül.

A történet konfliktusát az adja, hogy a császár elrendeli, állítsák fel a szobrát a zsidók templomában. A rendelet végrehajtásával hűséges helytartóját, Petroniust bízza meg, aki a zsidók részéről csendes ellenállásba ütközik. Petronius okos ember, és törekszik arra, hogy megőrizze a nép jóindulatát, ezért a nehezebb utat választja: erőszak helyett érvekkel igyekszik meggyőzni Barakiást, a zsidóság képviselőjét, hogy a nagyobb rossz elkerülése érdekében mindenkinek jobb lesz, ha nem ellenkeznek tovább. A vita vezérfonala Petronius és Barakiás között feszül, amit tovább fokoznak I. Agrippa, Júdás és Barakiás párbeszédei, továbbá a két szolga, Lucius és Probus eszmefuttatásai, illetve Petronius önmagával és Caligula követével, Deciussal folytatott vitái. Mindeközben Caligula őrülete tovább nő, és Petronius bizalmasai közül valaki árulást követ el. A gyanú a szolgákra terelődik. A tét nagy, a bizalom elpárolog, Lucius és Probus egymásra mutogatnak.

Petronius a két szolga kivégzése után végül mégis úgy dönt, nem cselekszik. Nem helyezi el a szobrot a templomban, nem indít véres megtorlást, csak vár. A császár bosszújától Caligula két testőre menti meg azzal, hogy megölik az őrült uralkodót. Petronius azonban nem örül, inkább csalódott: áldozathozatala nélkül nem kaphatja meg a feloldozást. Decius, a hír hozója azt is elmondja Petroniusnak, hogy az árulás ügyében mindkét szolgája ártatlan volt. És amikor azt hihetnénk, hogy a zsarnok nélküli holnap biztosan kiutat jelent majd ebből a pokolból, a volt követ arcunkba tolja az igazságot:

„Látod ezután is
Jönnek őrültek és őrült helyzetek.
Sosem lesz úgy, hogy ránk ne kényszerítsék
Latorságuk a latrok, tébolyuk
A tébolyultak – mert e nyomorult faj
Sajnos mindenre kényszeríthető.”

A darab során maga a diktátor láthatatlan. Nem áll senki előtt kényszerítőn, amikor az igazság helyett a hazugságot választják, mert tudja jól, megteszi azt az ember magától is.

Székely János drámája nem kertel, mindent kimond, tehát kényelmetlen. A világ, amelyben élünk nem más, mint következmények láncolata.

Ebben a kilátástalan káoszban a reményt és a rendet Barakiás látja egyedül, nevezetesen Istent, és az ő népének tett ígéretét. Hitéhez annyira ragaszkodik, hogy akkor sem volna képes lemondani róla, ha fordítva állna a dolog, és az ember teremtette volna az Örökkévalót a saját hasonlatosságára.