Kultúra
Az Anora továbbra is az egyik legnagyobb Oscar-favorit
A film már látható a hazai mozikban

Egyébként szépen sorjáznak a jelölések az Anorának, a New York City által odaítélt Gotham Awards nominációi között a film négy kategóriában szerepel: legjobb film, legjobb rendező (Sean Baker), legjobb főszereplő (Mikey Madison) és legjobb mellékszereplő (Yura Borisov). Ez a négy jelölés egyébként megegyezik azzal, amit az Oscarok esetében jósolnak az Anorának.
Közben a kritika nem tud betelni azzal, hogy az Anora hamisítatlan szerzői film, de közben roppant szórakoztató tud lenni; nem minden bokorban terem ilyen mozi manapság, lelkendeznek az ítészek. Rendre kiemelik, hogy az Anora a feje tetejére állítja Hamupipőke történetét, és a vége olyan elgondolkodtató, hogy a néző napokig nem tudja kiverni a fejéből.
A film címszereplője egy brooklyni szexmunkás (Mikey Madison), akit kibérel egy hétre egy orosz oligarcha fia (Mark Eydelshteyn), ám a szexkalandból románc, majd hirtelen házasság lesz. Az orosz szülők megpróbálják visszacsinálni a fiatalok meggondolatlan lépését, és a románc komor fordulatot vesz.