Kultúra
Rekordösszegű, egyszázalékos felajánlást kapott a Nemzeti Tehetség Program
Magyarország kormánya elkötelezett a tehetséggondozás mellett

A közlemény szerint a Nemzeti Tehetség Program állami költségvetési forrásból és az adózók egyszázalékos felajánlásából támogatja a legkiválóbb magyar fiatalokat határainkon innen és túl. Magyarország kormánya elkötelezett a tehetséggondozás mellett, ezért minden évben jelentős összeggel egészíti ki költségvetési forrásból a Nemzeti Tehetség Program céljaira fordítható keretet – emelték ki.
Hozzátették, hogy az idei évben mintegy 271 860 felajánlásból összesen 2 542 318 061 forint összeg érkezett a magyar adófizetőktől. A KIM közlése szerint a felajánlók száma a tavalyi évhez képest több mint 20 ezerrel növekedett, ami azt bizonyítja, hogy a magyar emberek fontosnak tartják a tehetséggondozás és a fiatalok támogatását.
A Nemzeti Tehetség Program idén már 16 éve programokkal és ösztöndíjakkal segíti a kiemelkedő tudással és képességekkel rendelkező fiatalokat annak érdekében, hogy tehetségterületükön a legjobbakká válhassanak akár nemzetközi szinten is – írták. A tehetségek kibontakoztatásában fontos a mentorok és közösségek munkája is, ezért az egyéni pályázatok mellett a program támogatja a tehetséggondozás területén dolgozó szakembereket és közösségeket is, például a tehetséggondozó műhelyeket, vagy a tehetséggondozás mellett elkötelezett önkormányzatokat is.
A Nemzeti Tehetség Program keretében 2009 és 2023 között már megközelítőleg 20 000 pályázat kapott támogatást összesen több mint 37 milliárd forint összegben – áll a közleményben.