Kultúra
Rockzenei dömping a Balaton partján!

A fesztivál kapuit a már említett augusztus 28-án, pontban 12 órakor léphetjük majd át. Miután felállítottuk a sátrunkat és lemostuk az út porát a torkunkról – szigorúan ebben a sorrendben, az előrelátás jegyében – 15 órától hallgathatjuk meg a nyitózenekar koncertjét. Idén az Akela adja majd meg ugyanis a fesztivál alaphangulatát.
A jellemzően farkasjelmezben színpadra lépő együttes 1990 óta képviseli a magyar thrash és heavy metal kultúrát. A hazai rockzenei rendezvények látogatói körében kifejezetten nagy népszerűségnek örvendő zenekartól szinte minden fesztiválozó ismer legalább egy-két nótát, így igencsak bölcs döntés a szervezők részéről, hogy rájuk esett a választás.
Mint a többi, a szerdai nap is színes palettát vonultat fel rockzenei stílusok tekintetében. Az Akelán túl fellép még ezen a napon többek között az itthon egyre nehezebben elcsíphető Dalriada, a Paddy and the Rats, valamint az új énekesével, Stefán Tamással első lemezét nemrég kiadott AWS is.
A Dalriada által megalapozott hangulat jegyében a nap főszereplője is az egyértelműen a folk-metálban utazó finn Korpiklaani lesz. A srácok legutóbb három éve léptek fel hazánkban, kiváló ötlet tehát elhozni őket a Táborba.
Csütörtökön inkább a punk kedvelőinek kedveztek a szervezők. Az 1983 óta folyamatosan aktív Auróra megkerülhetetlen név, ha a magyar punk kerül szóba, egyértelmű hát, hogy ezen a napon ők is színpadra lépnek. Az Alvin és a Mókusok szintén olyan banda, amely az elsők között juthat az eszünkbe, ha hazai punkról kérdeznek bennünket. A zenekar idén őszre tervezi kiadni tizenhatodik nagylemezét, amelynek munkálataival a zenekar Facebook oldalának tanulsága szerint jól haladnak – reméljük, hogy hallhatunk majd legalább egy-két új szerzeményt.
Színpadra lép továbbá a Don Gatto, a Zorall és a Sing Sing is, a nap sztárfellépője azonban az angol The Toy Dolls lesz.
Az 1979 óta aktív „tarajos zenekar” a gyors ütemű punk zenei elemeit ötvözi könnyed humorral, ahogy a dallamvilágában, úgy a szövegeiben is. Koncertjeik mindig látványosak, megkoreografált színpadi jelenlétük magával ragadó. Az évek alatt egészen sok zenész fordult meg a bandában, de 2007 óta állandó felállással – és ikonikus napszemüvegeikkel – járják a világot.
Pénteken sem lassul a tempó, ugyanis pár év kihagyás után visszatér a Táborba az Ossian. Paksi Endre és csapata 1986 óta megkerülhetetlen eleme a magyar rockzenei világnak. A zenekar idén adta ki huszonhatodik nagylemezét Angyalok és emberek címmel. A zenekaron egyáltalán nem látszódnak fáradtság jelei, szerkesztőségünk munkatársai az idei Rockmaratonon tapasztalták, hogy Endre még mindig ugyanakkora beleéléssel énekli az Acélszívet, mint ’88-ban tette, és a belőle áradó kedvesség és alázat is magával ragadó.

Az Ossian után Tankcsapdával folytatódik a program. Lukács Laci bandájáról egyértelműen kijelenthető, hogy hazánk legismertebb rockzenekara. Az idén fennállásának harmincötödik évét ünneplő zenei társulat a jeles évforduló alkalmából minden bizonnyal felejthetetlen koncerttel készül majd. Ezen a napon elcsíphetjük majd előtte többek között a Lord, a Down for Whatever és a Rómeó Vérzik koncertjét is.
A szombati, egyben utolsó napot a Fish! nyitja majd. A 25 éve fennálló, magát „hardpopként” aposztrofáló együttes dalai könnyen fogyaszthatóak, mindig kellemes belehallgatni munkásságukba.
Őket követi az egyre nagyobb érdeklődést kapó Mudfield. A 2016 óta aktív zenekar relatíve zöldfülűnek számít a Táborban fellépők átlagéletkorát tekintve, azonban nyolcéves munkásságuk alatt bebizonyították, hogy igenis helyük van a nagyobb fesztiválokon, fülbemászó gitár- és énekdallamaik, illetve energikus színpadi jelenlétük ugyanis még a délutáni idősávokban is mindig megmozgatta a fesztiválozó közönséget – ami a Tábor Fesztivál esetében kifejezetten nagy szó, hiszen a balatonparti ejtőzés, mint a koncertezés alternatívája, igen komoly konkurenciát jelentene egy kevésbé magával ragadó zenekar esetében. Mielőtt megtörténik az est nagy durranása, érdemes lesz még ingázni a fesztivál két színpada között, ugyanis felváltva játszik majd a Mobilmánia, a Leander Kills és a Depresszió.
Őket követően lép színpadra a Stratovarius. A finn powermetal zenekar 1984 óta aktív, pályafutásuk elég kalandos, amelynek során sokat formálódott zenéjük. A kezdetekben inkább a Black Sabbathéhoz hasonló művek születtek, majd szintén nagy változást hozott, hogy 2008-ban az addigi dalszerző, Timo Tolkki kilépett a bandából, innentől kezdve változatosabb, progresszívebb dalokkal bővült a zenekar repertoárja. Utoljára tavaly novemberben jártak hazánkban az Induction és a Sonata Arctica társaságában.
Mint látható, élménydús hétnek lehet hát részese az, aki ellátogat Alsóörsre augusztus 28-a és 31-e között.