Kultúra
Egy igazi sportember a Rockmaratont is teljesíti! + GALÉRIA

A rendezvény hangulatát elkerülhetetlenül és tagadhatatlanul meghatározta a kánikulai időjárás, viszont a szervezők is megfelelő felkészültségről tettek tanúbizonyságot: vízből tényleg nem volt hiány, és rendes hideg ivóvíz folyt a legtöbb vizesblokknál. Az összehasonlítás szándékával jegyezzük meg, hogy más fesztiválokon sokszor csak úgy juthatnak ivóvízhez ilyen helyzetben a látogatók, ha megvásárolják a palackozott félliteres kiszerelést.
„Egy-két párakapu meg ventilátor talán még elfért volna, de nem panaszkodunk” – mondták a fesztiválozók a délutáni hőségben. Sokan választották a strandot is, bár bőven vannak a fesztivál területén árnyékos helyek is, ahová be lehet húzódni a tűző nap elől.
Nagyon pozitívan nyilatkoztak a látogatók arról is, hogy nincs beépítve, vagy lekerítve VIP-részlegnek az egész fesztiválterület, így pedig árnyékos hely egész sok van. Külön ki kell emelni, hogy a legtöbb pultnál ingyen is adnak hideg vizet, ha kér valaki, bár ezt a legtöbb fesztiválozó nem tudja, így hát érdemes felhívni erre az ő figyelmüket is.
A nem zenei programok közül sok érdeklődőt vonzott a délutáni kvíz, ahol érdekes kérdéseken tesztelhették a felkészültségüket a látogatók, bár mások pedig – talán éppen azok, akik jobban tűrték, könnyebben viselték el a hőséget – pedig vitézeknek, végvári harcosoknak beöltözve kardozni mentek.

Sokan gyűltek össze a Borsodi Malátabárban is, ahol – még a délutáni kvízek előtt – a reggeli órákban mesefilmeket vetítettek, majd délelőtt tíz órától következtek a komolyabb alkotások. De voltak itt történelmi és ismeretterjesztő előadások is, sőt, itt tartották meg a szakmai kerekasztal-beszélgetést is, amely elsősorban azoknak az érdeklődőknek tartogatott érdekességeket, akik a zenei életet, a showbizniszt belülről ismerik.
Az esti karaoke-n pedig végül bárki szabadon és felszabadultak kiengedhette a hangját…