Kultúra

Harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját

Radzsasztánból is érkeznekénekesek és táncosok

A legendás északmacedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – augusztus 8-án – harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Az eseménysorozatban idén már hat ország 15 helyszíne vesz részt, és ötven zenekar fellépésre kerül sor itthon és külföldön.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját
Lakatos Mónika kétszeres Kossuth-díjas és WOMOX-életműdíjas énekes, a Cigány DAl Napja egyik alapítója és fellépője
Fotó: Igawna

Budapesten, Szentendrén, Csobánkán, Százhalombattán, Hatvanban, Ravazdon, Veszprémben, Balatonbogláron, Pécsen, Nagyecseden is lesznek ünnepi rendezvények ezen a napon, sőt idén már Bulgária, Spanyolország, Németország, Szlovákia és Románia is bekapcsolódott az ünneplésbe.

Rostás Mihály „Mazsi” (a Lakatos Mónika és a Romengo és a Mazsimo Gipsymo zenekarok alapítója és zenekarvezetője) kezdeményezésére indult el három éve a Cigány Dal Napja című rendezvény, amely mára nemzetközi fesztivállá terebélyesedett.

Az eseménysorozat arca Lakatos Mónika Kossuth- és WOMEX-életműdíjas roma énekesnő. A Nemzetközi Cigány Dal Napja a sokszínűséget ünnepli legendás cigány és nem cigány művészek részvételével évről évre bővülő helyszín- és programkínálattal.

2024-ben tíz magyarországi városban, valamint öt külföldi helyszínen, csaknem ötven fellépő zenekarral várják a közönséget a Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózat szervezésében ingyenes koncertekkel. Flamencótól a balkáni rezesbandákig, cigány hallgatóktól a dzsesszes ritmusokig elvarázsol bennünket a cigány kultúra életöröme, dimanizmusa és mélysége egyaránt. A szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy merüljenek el a felejthetetlen zenei élményekben, jobban megismerve, megtapasztalva a cigány kultúra mellett a saját kulturális sokszínűségünket is.

Európa egyik legszínesebb, leggazdagabb nemzetisége a cigányság, páratlan és a mai napig élő, fejlődő zenei kultúrával, amely a történelem során is számos ponton járult hozzá az európai zenekultúra fejlődéséhez.

Nincs még egy olyan népcsoport, amely jelen lenne az unió összes országában, ily módon az európai közösségnek nagyon fontos összetartó ereje a cigányság. A cigány kultúra félreismerhetetlenül magán hordozza a saját jegyeket, egyúttal visszatükrözi a velük kapcsolatba kerülő nemzetek jellegzetességeit is – írják közleményükben a szervezők.

A spanyol flamenco eleganciájától a szerbiai rezesbandák magával ragadó erejéig képes átölelni egész Európát és a világot, hirdetve a romák szokásait, nyelvét és végtelen életörömét. Kultúrájuk egyik legékesebb része az, amelyik a magyar nemzettel virágzik évszázadok óta, olyan gyümölcsöket teremtve, mint az éttermi cigányzene, az oláh-cigány muzsika és tánc vagy a vonós magyar népzene.

Rostás Mihály „Mazsi”, a Cigány Dal Napjának ötletgazdája, művészeti vezetője és főszervezője az elmúlt évtizedekben négy kontinens több mint harminc országában koncertezett a Kossuth-díjas és WOMEX-életműdíjas Lakatos Mónika és a Romengo zenekar vezetőjeként és menedzsereként.

Megtapasztalva és cigányul szót értve a különböző országok cigányzenei fesztiváljaival és cigány zenekaraival, hívta életre a Nemzetközi Cigány Dal Napja hiánypótló kezdeményezést és egyben a nemzetközi cigányzenei együttműködésekért sokrétűen tevékenykedő Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózatot egyaránt.

A 3. Nemzetközi Cigány Dal Napján augusztus 8-án olyan kiemelkedő előadók lépnek fel a magyarországi helyszíneken, mint a Kalyi Jag és Bocskor Bíborka, a Parno Graszt, a Romengo és Lakatos Mónika, Balogh Katesz tánccsoportja, Bódi Guszti, a Kále Lulugyi és a Cimbaliband, Szabó Balázs, a Misztrál, az AMaro Duho, a Gypo Circus, az EtnoRom, Szalóki Ági, a Canarro, a Mosaico Flamenco, az East Gipsy Band, a Khamoro, a Vojasa, a Fanfara Complexa, a MazsiMó-GipsyMó és Lukács Miklós, vagy Ferenczi György többek között valamint érkeznek autentikus flamencozenészek és -táncosok Jerez de la Fronterából, zenészek és táncosok Radzsasztánból, a balkáni Boján Krstic Orcestar és a Kristijan Azirovic Orchestra számos további művész mellett.

A külföldi helyszíneken helyi zenekarok és más meghívottak mellett a magyar előadókat olyan neves zenekarok képviselik többek között, mint a Karavan Familia, a Besh o droM, a Romano Drom, Balogh Melinda, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, Rostás Mónika és a Gipsy Moods. Külön öröm, hogy olyan nemzetközi nagyságokat is hallhatunk a külföldi helyszínek programjában, mint Ivo Papazov, aki Burgaszban lép fel.

A részletes program és a helyszínek megtalálhatók itt.

Kapcsolódó írásaink