Kultúra

ÉS AKKOR 60. – Für Lajosék az MDF-bálban

A kommunizmus évtizedeiben nemigen volt hasonló, az egypárthoz kötődő bál

Kevés MDF-bál lehetett 1989-ben. Egy biztosan, Zsámbékon. A nagy társadalmi-politikai változásokat megelőző év egyik nagy eseménye volt a faluban ez a szokatlan összejövetel.

ÉS AKKOR 60. – Für Lajosék az MDF-bálban
A kommunizmus utáni első kormány volt honvédelmi minisztere, Für Lajos (balra)
Fotó: AFP/Ferenc Isza

A kommunizmus évtizedeiben nemigen volt hasonló, az egypárthoz kötődő bál. Voltak ünnepek meg bálok is, de április 4-én vagy november 7-én inkább komoly és kimért megemlékező ünnepségek járták, az persze más kérdés, hogy az ezt követő fogadásokon kik és mennyire rúgtak be. Lakodalmak viszont voltak. Nem is kevés, például a Ratkó-korszakban. Furcsa arra gondolni, hogy abban a szegény, szürke, vörös zászlót lobogtató és Rákosi Mátyás nevét skandáló időben lényegesen több házasságkötés volt, mint mostanában.

1989 őszén már igen erőteljesen folyt a következő évi parlamenti választások kampánya. Újdonság volt ez a fajta mozgás. Plakátok, szórólapok, rádió- és tévéreklámok, de a legnépszerűbb forma akkor is, akárcsak az azt megelőző és követő korokban a kampánygyűlés volt. Ilyenkor a kisebb-nagyobb közösségeket megszólítani akaró politikai alakulatok képviselői elutaztak a kiszemelt helyekre, és beszédet intéztek a néphez. Aztán a nép vagy lelkesedett értük, vagy nem.

A Magyar Demokrata Fórum gyűlésein sok ember volt. Talán a legtöbb az akkor ébredező pártok összejövetelei közül. A kisgazdák, a szociáldemokraták, kereszténydemokraták, szabaddemokraták lényegesen kevesebb embert tudtak mozgósítani. Ennek persze lehetett az is az egyik oka, hogy olyan kitűnő szónokok, mint akik az MDF-ben mozogtak, másutt nem voltak. Für Lajossal, Csengey Dénessel, Fekete Gyulával, Bíró Zoltánnal, Csurka Istvánnal vagy a nem kifejezetten pártos emberek közül Makovecz Imrével, Fekete Györggyel, Kulin Ferenccel nemigen lehetett versenyezni. Igaz, ők nem is versenyeztek, tették a dolgukat.

A zsámbéki demokrata fórumosok úgy döntöttek abban a fényes őszben, hogy az egész falut megmozgató rendezvényt szerveznek. Politikai nagygyűlést, utána meg bált. Két szónokot is megnyertek, a két hallatlanul népszerű politikust, Für Lajost és Csurka Istvánt. A fővendégek kora délután meg is érkeztek a faluba, Csurka István Volkswagenjével jöttek. Nem volt különösebb előudvariaskodás, a vendéglátók a moziba vitték őket, ahol több száz hallgató várt rájuk. Az ilyen termekre szokták mondani, hogy zsúfolásig megteltek. Csurka István kezdte, majd Für Lajos vágott le egy óriási beszédet. A tudós-történész szónok egyik titka az lehetett, hogy minden előadása előtt felmérte, hogy kikből is fog majd állni a közönsége. Miféle népek laknak nálatok? – kérdezte az előző napon tőlem, aztán összerakta magában, hogy a zsámbéki MDF főleg iparosokból, néhány mezőgazdasági mérnökből és tanárból áll. Für Lajos mindig úgy forgatta szavait, hogy azok néhány perc után teljesen lenyűgözték hallgatóságát. Olyan csendek és tapsok voltak a zsámbéki moziban is, amilyenek Für Lajos minden fellépését jellemezték.

A moziban még elénekeltük a Himnuszt, aztán a főszervező, Csörghő Tibor a mikrofonhoz lépett, és bemondta, mindenkit szeretettel várnak a kultúrházi bálba, az MDF-bálba. Átsétáltunk az új színhelyre. A művelődési ház nagytermében körben szépen megterített asztalok álltak. Középre, a főhelyre odakormányozták Für Lajost és Csurka Istvánt. Aztán jöttek a köszöntők, pálinkával. Für Lajos lehúzta, Csurka István egyre feszültebben integetett, hogy úgy beszélték meg, hazafelé ő lesz a sofőr. Amikor kihozták a birkapaprikást a fehér kötényes MDF-es asszonyok, rövid csend támadt, átszellemülten vacsoráztunk. A sütemények már keveseket érdekeltek, a sarokban már dobolni kezdett a Defekt-duó egyik tagja. A másik később orgonált és énekelt. Olyan lakodalmas zenét. A nap harmadik díszvendége, Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke volt. A volt politikai fogoly rövid rábeszélés után elfogadta, hogy ő legyen a nyitótáncos pár egyik tagja. Mivel senki mást nem ismert, a feleségemhez lépett, és felkérte. Mit lehetett tenni, elindultak a parkett közepére, aztán csak forogtak, csak lépkedtek – valami kevésszer látott elegancia és méltóság volt a mozdulatsorban.

Rövid idő elteltével jelentősen oldottabbá vált a hangulat. Ehhez persze kellettek a borok, sörök, pálinkák. Kisebb társaságok alakultak ki, ezek előbb beszélgettek, aztán énekeltek. Für Lajos például az őt áhítattal körül ülő iparosoknak azt énekelte: „Hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre” – ki gondolta volna, hogy nem sokkal később, honvédelmi miniszterként fog repkedni a világban. Csurka István már a késő estében eszeveszett tombolázásba kezdett, tucatjával vásárolta a jegyeket, és mivel nem ihatott, ebben próbált feloldódni. Nem sok mindent nyert, de nem is ez volt a lényeg, a nagy lóversenyező Zsámbékon beérte a tombolával.

A késő estében én is rávettem magam a táncra, felkértem Bederna András szomori fénymegadó feleségét, Olgát. Forogtunk ott a lámpák alatt, én meg arra gondoltam, hogy milyen különös neve van Bederna András foglalkozásának. Filmgyári fénymegadó. Hogy aztán nekünk abban az 1990-et megelőző őszben ki vagy mi adta meg a fényt, arról nem beszéltünk. A fény ott volt előttünk meg felettünk, akár beszéltünk róla, akár nem.