Kultúra

Ünnepi könyvhét június 13-ától

Több mint ezer szerző dedikál idén + VIDEÓ

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) idén kilencvenötödik alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet és huszonharmadik alkalommal a Gyermekkönyvnapokat.

Ünnepi könyvhét június 13-ától
Gál Katalin a MKKE elnöke a korábbi sajtótájékoztatón
Fotó: Facebook/Ünnepi Könyvhét

Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára ebben az évben június 13–16. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.

A 95. Ünnepi Könyvhét megnyitó programja június 13-án 16 órakor kezdődik a Vörösmarty téren: a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar zenés bevonulása után Gál Katalin, az MKKE elnöke köszönti a látogatókat.

Ezt követően Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg a Könyvhetet, majd Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere mond ünnepi köszöntőt. Ezután kerül sor a Szép Magyar Könyv 2023 verseny ünnepélyes díjátadójára.

A nyitó nap estéjén Dés László-Dés András és Grecsó Krisztián mutatják be Lányos és fiús apák című előadásukat a Vörösmarty téri színpadon.

Objektum doboz

A négynapos rendezvényt csaknem száz színpadi program, a részt vevő könyvkiadók műsorkínálata és könnyűzenei koncertek színesítik. A három helyszínen százhetven kiállító százötven standdal és több mint ezer dedikálással várja az érdeklődőket idén.

A megszokott módon elérhető lesz a Könyvhetet kísérő kiadvány, a Könyvheti Prospektus, melynek nyomtatott verziójából a helyszínen, online formában pedig az Ünnepi Könyvhét weboldalán tájékozódhatnak az olvasók az újdonságokról.

A Könyvheti Jegyzékre ebben az évben is – a hagyományoknak megfelelően – 2024 januárjától megjelenő, magyar nyelven, magyar szerzőtől származó első kiadású művek, illetve klasszikus magyar nyelvű, magyar szerzőjű művek átdolgozott kiadásai, új adaptációi kerülnek fel.

A Könyvheti Jegyzéket online formában érheti el az érdeklődő olvasóközönség, a könyvheti honlap rovatait folyamatosan töltik fel a MKKE munkatársai.

Kapcsolódó írásaink

Korzenszky Richárd ajándéka

ĀA szépen tagolt interjúkötetben az egymást követő részeket Szent Benedek regulájából kihasított mondatok választják el egymástól