ÉS AKKOR 57. – Mozgott a világ

A formai változás tartalmi módosításokat is hozott, jól áttekinthető rovatrendszer szolgálta a még mindig növekvő létszámú olvasótábort. Talán az ezzel kezdődő időszak nevezhető a lap fénykorának. Az impresszum is némiképp módosult, a szerkesztők e szerint is a korábbinál hangsúlyosabb szerepet és felelősséget kaptak a lap összeállításában. A lap élén nem volt változás, Csoóri Sándor elnök, Bíró Zoltán főszerkesztő, Alexa Károly szerkesztő és én, az olvasószerkesztő álltunk az élen. Következett a rovatszerkesztők névsora: a szépirodalom felelőse Nagy Gáspár, a Nemzet és hagyomány szerkesztője Tőkéczki László, a Kelettől Nyugatigé Kiss Gy. Csaba, a Műhelyek elnevezésűé Bakos István volt, a Kármentő című glosszaoldalak szerkesztése az enyém volt. Bogár László szerkesztette a Gazdaság és társadalom, Mányoki Endre a Nézet és a Hitel levél-, Alexa Károly pedig az Új látóhatár rovatot. Banga Ferenc megkapta a művészeti szerkesztői munkát és titulust. Nagy Gyula lépett be főállású tördelőszerkesztőnek, Drobek Ödön műszaki vezetővé lépett elő. Azok a korábbi munkatársak, akik más lapoknál vagy a politikai élet csúcsain is dolgoztak, a védnökség tagjaivá váltak. Nem akárkikből áll ez a névsor: Borbándi Gyula, Csengey Dénes, Cseres Tibor, Csurka István, Fekete Gyula, Fodó Sándor, Für Lajos, Gombos Gyula, Kántor Lajos, Lezsák Sándor, Mészöly Miklós, Püski Sándor, Tőzsér Árpád, Szilágyi István és Vályi Nagy Ervin. Jelentős változás volt a lap életében, hogy az új tipográfiai rend szerint elkészített oldalakat Zalaegerszegen, a Zalai Nyomdában nyomtatták ki. Ez többek között azt jelentette, hogy a szerkesztők – Alexa Károly, Mányoki Endre vagy én – minden második héten elautóztak a nyomtatásra előkészített anyaggal Zalaegerszegre.

1991. január végén módosult a Hitel impresszuma. Alexa Károly elment a Heti Magyarország főszerkesztőjének, Bogár László az Antall-kormány államtitkárává vált, Bakos István is új, jelentős hivatalt kapott. Bíró Zoltán főszerkesztő mögött szerkesztői titulussal én és Döbrentei Kornél álltunk, Nagy Gáspár a szépirodalmi rovat szerkesztését átadta Döbrentei Kornélnak.

A politikai írások Bíró Zoltánhoz, Csoóri Sándorhoz és Lezsák Sándorhoz kerültek. Ők egyfajta előszűrést is elvégeztek, és a közlésre érdemesnek tartott írások nálam, az olvasószerkesztőnél landoltak. Miután Tárnok Zoltántól, a Mozgó Világ egykori nevezetes olvasószerkesztőjétől beszereztem az alapvető információkat arról, hogy mit is jelent ez a munka, kezelésbe vettem a fogalmazásokat. A szépirodalmi szövegekhez nem nyúltam hozzá, sem prózát, sem verset nem voltam hajlandó átírni, átjavítani. Annál több dolgom akadt a műkritikákkal és az egyre nagyobb számban felbukkanó politikai elemzésekkel, akárcsak a nem író szerzők fogalmazásaival, így például Béres József nótaénekes vagy Szokolay Sándor zeneszerző műveivel. Valamiféle lobogó gátlástalansággal húztam-vágtam és írtam át az eredeti formájukban olvashatatlan dolgozatokat. Ebben, mondjuk, Alexa Károly is hasonló hévvel tevékenykedett.

Minden héten szerkesztőségi ülés volt. Ez általában Csoóri Sándor bevezető beszédével kezdődött, ennek némelykor semmi köze nem volt a Hitelhez. Csoóri elnök volt, és értekezletindítóit afféle elnöki bevezetőnek is minősíthetjük. Hogy mi lesz-lehet a következő Hitel lapszámban, azt Alexa Károly, Bíró Zoltán és én már vázlatosan összeállítottuk, a listát én ismertettem a szerkesztőséggel. Ha kellett, Alexa Károly és Bíró Zoltán kiegészítette vagy az a szerkesztő, akitől a kézirat a többi szerkesztőhöz jutott, további részinformációkkal szolgált. Egyfajta csodaként is minősíthetjük, hogy a Hitel első évében mindenféle lapszerkesztési és újságírói gyakorlat nélkül rendkívül összefogott, tartalmukban egymást erősítő, változatos tematikájú és műfajú írásokból igen komoly, koherens lapszámok születtek. Az értekezlet után Bíró Zoltán, Alexa Károly és én Drobek Ödönnel megterveztük az újságot. A szövegek egymásutániságát, a különböző műfajú és tematikájú írások elhelyezését, így a versek és az illusztrációk helyét is. A szerzői kéziratokat, amelyek némelyikébe a szerkesztők hol kisebb, hol nagyobb mértékben javításokat és húzásokat jelöltek meg, Markovics Mara és kolléganője, a beíró kisasszony letisztázta, majd átírta az úgynevezett flekkpapírra. A nyomdakész kéziratot korrektorok ellenőrizték, az aprólékos, nagy figyelmet és műveltséget követelő munkát a Hitel hőskorában az Erdélyből áttelepült történészprofesszor, Cselényi Béla és felesége, Kiss Anikó végezte el. (Ők nem mellesleg a később tévés hatalommá felnövő Cselényi László és a kedves költő, Cselényi Béla szülei.)

Ezekkel aztán a tervező szerkesztők már pontosan ki tudták számolni, hogy egy-egy kézirat mekkora felületet tölt be az újság oldalain. Vonalzójuk mellett ehhez szükségük volt a laptükörre, amely nem más, mint a Hitel formai szerkezetét, az oldalak méreteit, a hasábok szélességét, a címmezők nagyságát meg még sok mindent tartalmazó nyomtatott lapok együttese. A kézirat a tükörrel együtt a nyomdai szedőkhöz került, a Hitel első számai még a nyomdák ólomszedő betűi segítségével készültek, majd csak ezután kerültek át az akkor nagyon modernnek számító fényszedő-számítógépes szerkezetekre. Az ólomszedéses időszakban a nyomtatást közvetlenül megelőző órákban a kiszedett oldalakról világos lila szalmiáklevonat készült, ezeket a lapnyomtatás engedélyezésére jogosult szerkesztőknek imprimálniuk kellett, azaz aláírásukkal jóváhagyták és engedélyezték a nyomtatást. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a nyomtatás éjszakáján valami nyomdaközeli presszóban vártuk többnyire Alexa Károly és én az imprimatúrák elkészültét, a megbeszélt, kora hajnali időben bementünk a nyomdába, átfutottuk a levonatokat, aláírtunk, és felzúghatott az óriási nyomdagép.