Kultúra
METU-s siker a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációsfilm-fesztiválon

A film főszereplője Oliver, egy bolygó óriása, aki abban a hitben él a kis emberkék között, hogy ő a világ ura, míg egy nap megjelenik egy hatalmas árnyék, amely fordulatot hoz a sorsában. A film, amely az M&M Film Stúdióval koprodukcióban készült, legutóbb április 26–27-én volt látható a METUSCOPE filmszemle keretében a Corvin Moziban.
„Még csak most ismerkedem a fesztiváloztatás, illetve fesztiválozás műfajával, számomra teljesen új ez a része az alkotásnak. Az a része, hogy elismerik, megdicsérik, jutalmazzák a munkád... Nehéz hozzászokni. A METU nélkül semmiféleképpen nem készülhetett volna el ez a film. Folyamatos támogatást kaptam az egyetemi évek alatt, így az nemcsak egy tanulási folyamat volt, hanem egyben karrierépítés is” – jegyezte meg Lantos Júlia.
A fesztivál fődíját Buda Flóra Anna 27 című filmje nyerte, amelyben szintén dolgoztak METU-n végzett hallgatók.
„Hallgatóink díjai, sikerei nemcsak a munkánk elismerése, hanem az alkotók elkötelezettségének és tehetségének is a bizonyítéka. A vizsgafilmekre mi nem valaminek a lezárásaként, hanem épp ellenkezőleg, egy nagy utazás kezdeteként tekintünk. Szívből gratulálunk minden alkotónak” – nyilatkozta Kiss Melinda, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció és Médiadesign Tanszékének vezetője.