Kultúra
Ne vágjon csirkét nagypénteken!
A nagypénteki népszokások közül az utóbbi évtizedekig legismertebb volt a megtisztulást, védelmet jelentő mosakodás patak vagy folyó vízében. A feljegyzések szerint Felsőszemeréden hajnali két-három óra körül mentek a fiatalok a patakra mosakodni. A patak vizéből haza is vittek és a húsvéti ünnepek alatt is azzal mosakodtak, egészségvarázsló céllal. Némely vidéken az állatokat is megitatták a patak vizéből, máshol a lovakat úsztatták meg a folyó vizében.
Szeged-Alsóvárosban a beteg kisgyerekeket is levitték a Tiszára, hogy a bajt lemossák róluk. Elterjedt hiedelem volt, hogy aki a folyó vizében megmosakszik, egészséges lesz, nem lesz beteg, nem fáj a szeme, fürge lesz a munkában. A lányok azt várták a mosakodástól, hogy szépek legyenek, ne legyenek szeplősek.
A Székelyföldön éjjel 12 órakor merítettek vizet az Oltból és megszentelték vele az istállót, az állatokat, a házat és ittak belőle, majd megmosakodtak benne. A néphit vallásos magyarázatot is fűzött a szokásokhoz. A folyóvíz mágikus erejét sokfelé magyarázták azzal, hogy azért hasznos nagypénteken, mert Jézust, mikor a katonák kísérték, beletaszították a Cedron patakjába, s ezzel megszentelődött.
A nagypénteki szokás volt az úgynevezett féregűzés. Göcsejben az ilyenkor mondott féregűző mondóka: „Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!” Ez arra utal, hogy valamikor Jézus halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tűz.
Érsekcsanádon még néhány évtizeddel ezelőtt is előfordult, hogy egy-egy gazdasszony addig nem rakott tüzet, amíg más kéménye nem füstölt, nehogy a bolhák ellepjék a házat.
A Magyar néprajzi lexikon szerint a keresztény középkorba vezethető vissza a nagypénteki tűzgyújtás, annak emlékezetére, hogy hajnalban, amikor Jézust Pilátus elé vitték, a szolgák és katonák tüzet gyújtottak és amellett melegedtek. Felsőpetényben az első világháború előtt nagypénteken este tüzet gyújtottak a templom mellett, amelyet a suhancok és a legények szórakozásból át is ugrálták.
Nagyhéten szokás volt az úgynevezett Pilátus vagy Judás égetés, verés. Ez Pilátust – aki az evangélium szerint Jézust keresztre feszíttette – egyes esetekben pedig Júdást – aki Jézust elárulta – jelképező szalma vagy rongybábu megveréséből, elégetéséből állt.
Tolnában a legénykék egy deszkára Pilátust ábrázoló alakot rajzoltak, s azt a templomi szertartás befejezése után elverték. Bakonybélben nagycsütörtökön este a község határában lévő Borostyánkúthoz Pilátust ábrázoló szalmabábut vittek, s azt az ott meggyújtott tűzön elégették
Sopronban a reformáció első idejében is szokásos volt, hogy a Júdást – aki Jézust 30 ezüstpénzért elárulta – jelképező szalmabábut ünnepélyesen körülhordozták és megégették.
A hagyomány szerint nagypénteken tilos volt szárnyas állatot levágni, nehogy dögöljenek az állatok. Szántani sem volt szabad, mert e napon Jézus a földben volt. Nagypénteken nem sütöttek kenyeret, sőt a tüzet sem gyújtották be, mert a kenyér kővé válik.
Ezek közül fent marad, hogy ezen a napon tilos húst enni. Az ilyenkor szokásos étrend a rántott leves, a tészta, az ecetes-hagymás hal, vagy éppen a tojásos, tejes ételek voltak. Tipikus böjti ebéd a bableves és mákos tészta is. A böjti tilalom viszont érdekes módon nem terjedt ki a pálinkaivásra. Vajon miért?
