Kultúra

A kék busz mint önálló budapesti entitás 

Kortárs festőművész alkotásai a fővárosi életről a Zikkurat Galériában

A Standby Projekt korábban szabadtéri csoportos kiállításokkal jelentkezett a Kodály köröndön, rendszerint egy-egy markáns téma köré rendezve a kortárs festőművészeink reflexióit a fővárosi létről. Az Álmatlanság című kiállítás városi ihletésű képei – tizennégy festőművész munkái – a Nemzeti Színház mellett a Zikkurat Galéria öt termében lesznek április 4–26. között hétköznaponként látogathatók.

A kék busz mint önálló budapesti entitás 
Osgyáni Sára Ember tervez című BKV-buszos képe is megtekinthető az április 4-től látogatható tárlaton
Fotó: Zikkurat Galéria

A ködös, elmosódó körúti miliőből élénk színekben rajzolódik ki, magabiztosan lép elő Osgyányi Sára festőművész BKV-busza, az Ember tervez című képen. Barakonyi Zsombor festőművész munkájának, a Bajza utcai földalatti lépcső évtizedekkel ezelőtti analóg fotón rögzített pillanata vált ihletforrásul.

Különböző festészeti technikák és történetek, amelyekben a városi élmény jelenthet közösséget. Ilyen Budapest-impressziókat gyűjtött össze a csoportos kiállításokat szervező Standby Projekt, amely ezúttal tizennégy festő képeivel jelentkezik a Zikkurat Galériában április elején.

Százötvenegy éves idén Budapest, a kerek évforduló tavaly volt, ezért az idei amolyan alternatív emlékévnek is tekinthető. A szervezők ebből az alkalomból azokat a kortárs festőket gyűjtötték össze, akiknek inspirációt jelent Budapest, a városi létezést ragadják meg képeiken. Vannak, akik nagyobb távlatokban szemlélik a fővárost, akiket a flaszter, az utca mozgása ejt rabul.

Olyan művész is van, aki a külváros kietlenségét viszi a vászonra, kiüresedett köztereket fest, vagy az elidegenedést a tömegen keresztül láttatja, de akad olyan, aki egy-egy épületrészletbe feledkezik bele. Előkerülnek szürreális víziók is Budapestről, de van alkotó, aki a kék busztól és a sárga villamostól nem tud elszakadni, és emeli azt a városi létezés meghatározó entitásává. A kiállítás anyagában felbukkannak Budapest-inspirációk olyan kortársak között, akik nem a „város festői”, mégis egy-egy képük a városi miliőt hozza vissza.

Barakonyi Szabolcs  képe, amely a kisföldalatti bajza utcai megállóját ábrázolja, egy régebbi analóg felvétel alapján készült
Barakonyi Zsombor képét egy évekkel ezelőtti analóg felvétel ihlette
Fotó: Zikkurat Galéria

Javarészt figuratív alkotók munkáit gyűjtötték össze, többnyire a középgenerációból, de teret adnak néhány absztraktnak is. Az Álmatlanság kiállítás címét Takáts Márton azonos című misztikus, megrendítő hídrészlete inspirálta, amely a személyes drámája mellett a városiasság örök ébrenlétének érzetét teremti meg.

A Standby Projekt először szabadtéri csoportos kiállításokkal jelentkezett a Kodály köröndön, rendszerint egy-egy markáns téma köré rendezve a kortárs reflexiókat.

Az Álmatlanság kiállítás a Zikkurat Galériában lesz látható április 4–26. között, hétköznaponként.

A tárlatot az SDG Alapítvány, a Körönd Koncepció Kft. és a Championwine támogatta.

Kapcsolódó írásaink