Kultúra
Wenders utánunk hozza, amit az ezredforduló túloldalán felejtettünk
A Velvet Underground zenéje és a belső szabadság lehetőségei Tokióban
Hirayama úr élete egyszerű. Napközben apró furgonjával Tokió automata mosdóit járja, takarít, nem sokat beszél. Akinek sürgős dolga akad az illemhelyen, azzal előzékeny és segítőkész.
Az autóban, amelyen járja a várost, a Velvet Underground zenéjét hallgatja, Lou Reedet, akinek Perfect Day című daláról kapta a címét a film, Patti Smith dalait, és másokat, Nina Simone-t, az Animalstől A felkelő nap házát, és mindezt régi kazettákon, mert számára a nyolcvanas–kilencvenes évek táján megállt az idő.
De közben ma már az analóg technika újra divat, ahogy az a filmből is kiderül. A tokiói zeneboltban jó pénzért lehet eladni a régi bakeliteket és a házilag felvett kazettafelvételeket.
Hirayama úr a szabadidejében zenét hallgat, fácskákat ültet, analóg technikával fényképez, régi videókat néz, könyvtárba jár, olvas. Ha van pénze, rendes főtt ételt ebédel egy kifőzdében, ha nincs, akkor a parkban ülve csipeget valamit. De ott is jól érzi magát.
Úgy él, mint aki leválasztotta magát a nagy rendszerről. Nincsen családja sem, szinte teljesen magányos, néha benéz egy furcsán hagyományosnak tűnő kocsmába, és sört iszik, szót vált néhány emberrel, és ennyi.
Nem tudjuk, mi lehetett ennek a redukált életnek az előzménye. Csak sejtjük.
Mert aki elég idős már, az ismerhetett hasonló figurákat a hetvenes–nyolcvanas–kilencvenes években Magyarországon is. Kamionosofőr, szemetes, könyvárus, földmérő, takarító… Ezek voltak azok a munkák, amelyeket azok vállaltak, akik nem akartak függeni senkitől.
Ők is ilyenek voltak. Gyűjtötték a legjobb filmeket, zenéket, fotóztak, és nagyon megválogatták, hogy kit engednek magukhoz közel.
A hetvenes–nyolcvanas évekre az volt a jellemző, hogy Amerikában és Európában is, a fal mindkét oldalán mindenki sóvárgott a valóság és az igazság után. A jelenlét és a szabadság lehetőségeit kereste mindenki, aki gondolkozott. Ezek a dalok, amelyeket Hirayama hallgat, mind erről szólnak.
Ne felejtsük el azt sem, hogy ezeknek a dalszerzőknek és előadóknak a java része a maga korában az underground szcénába szorult, illetve vállalta, hogy amit alkot és előad, az csak kevés emberhez fog eljutni. Ez volt az ára a szabadságnak és a hitelességnek.
Amit a filmben látunk és hallunk, éppen az ellenkezője annak, ahogy ma a legtöbb ember a rendszerek alkatrészeként él, nem tud, nem mer leválni, mert fél ennek a beláthatatlan hátrányaitól.
Wim Wenders – aki olyan kultfilmek rendezője, mint a Párizs, Texas vagy a Berlin felett az ég – szembesíti a nézőt azzal az ezredforduló előtti önmagával,aki ezeket az zenéket hallgatta, és hitt abban, hogy a kivívott szabadságát nem kell feladnia.
Ezek a zenék a szocializmus utolsó évtizedeiben számunkra is a szabad levegőt jelentették. Hirayamát pedig ugyanezek a dalok éltetik nagyjából napjainkban. Sőt a vele találkozó japán tizenéveseknek is ezek tetszenek. Ebből tudnak erőt meríteni.
Túl sok esemény nem történik a filmben. De valami azért mégiscsak kiderül Hirayama múltjáról, ha nem is minden, például az sem, hogy szabad akaratából él-e így, vagy valamiért el kellett tűnnie abból a világból, ahol felnőtt.
Ha abból indulunk ki, amit a hozzá hasonló európaiakról és amerikaiakról tudunk, akkor az történhetett, hogy mivel másképp akart élni, mint a családja, fiatalon lelépett otthonról, és többet nem nézett vissza.
A film felveti a kérdést, hogy annyi év, évtizedek után újraéledhet-e a kapcsolat az elhagyott családtagokkal, vagy marad a nem értés, a nem elfogadás, a külön út? Hozhat-e az idő változást, akár olyan családtagot, a sok másmilyen között, aki mégis inkább Hirayamához hasonló?.
De akárhogy is alakul mindez, Hirayamának Lou Reeddel, Nina Simone-nal, Patti Smith-szel telnek a napjai, meg a kedves fáival, a park madaraival, a közfürdőben töltött idővel, azzal, ahogy az embereket figyeli, és ahogy amőbát játszik egy ismeretlennel, aki mindig az egyik mosdóban hagyja neki egy cetlin a következő lépését.
Kedvesség, játék, derű, jelenlét, megengedés, együttérzés, egyszerűség, belső szabadság. Ezeket a mélyen emberi tulajdonságokat mint elhagyott holmikat hozza utánunk Wim Wenders a filmjében és a kék furgonján Hirayama úr.
Tökéletes napok – Perfect Days – 2023
Japán–német játékfilm – 133’
Rendezte: Wim Wenders
10/10
