Kultúra

Bran koncert és táncház a Fonóban Szent Patrik napján

Az esten elhangzó történetekből megismerhetjük Írország történelmét és mesevilágát

A Bran együttes koncertjével és táncházával az írek nemzeti ünnepét, Szent Patrik napját köszönti március 16-án a Fonóban. A koncertműsorban a középkori ír hangulatot idéző dallamok mellett lendületes táncos számok és vidám kocsmai énekek szólalnak meg. A Bran koncertjeinek különlegessége, hogy a számok kapcsán elmondott történetekben megelevenedik Írország kultúrája és mesevilága – most elsősorban Szent Patrik legendáit ismerhetjük meg. A koncertet természetesen ír táncház követi, amibe mindenki bekapcsolódhat.

Bran koncert  és táncház a Fonóban Szent Patrik napján
Az ír táncházi zenét játszó Bran együttes
Fotó: Fonó Budai Zeneház

A Fonó megnyitása óta visszatérő vendég a Bran a házban, így hagyomány a Szent Patrik nap megünneplése is. Az írek ünnepét a zenekar a hagyományos módon, bensőségesebben ünnepli. Elmerülhetünk az ír történelemben, kultúrában és a csodálatos zenékben. A koncertet követő táncházban pedig bárki kipróbálhatja, vagy a tapasztaltabbak gyakorolhatják, az ír tánclépéseket a zenekar magával ragadó muzsikájára.

„Szent Patrik az 5. században térítette Írországot, de egész hosszan csak egy volt a sok szent között, valójában a 12. században lett ő a legfőbb ír szent, amikor megreformálták az ír katolikus egyházat és az O’Neil család befolyásával a jelenleg Észak-Írországban fekvő Armagh lett Írország egyházi központja.

Az íreknél eredetileg a vallásos gondolat dominált a Szent Patrik nap megünneplésekor. Ez a kilencvenes évek elején változott meg, amikor én éppen kint tanultam Írországban. Ekkor a korábbi csöndesebb vallási ünnep helyett már az írországi írek is amerikai mintára nagy felvonulással, a katonai parádé és a körmenet egyvelegével köszöntötték ezt a napot.

A koncerthez táncház kapcsolódik
A koncerthez táncház kapcsolódik
Fotó: Fonó Budai Zeneház

Az amerikai írek egyébként azért vették fel ezt a szokást, mert szeretették volna megmutatni a helyi közösségben, hogy katolikusként mennyire erősek, dominánsak. Azóta a Szent Patrik nap Írországban is egy nagy fesztivál lett, ami mögött ott állnak a nagy italgyártó cégek, hiszen a kocsmában ér véget a nap.

Mi megpróbáljuk egy kicsit olyan szellemben kezdeni az estét, ahogy az írek eredetileg megélték ezt az ünnepet, majd a táncházban mindenki kiengedheti a gőzt. Szent Patriknak nagyon izgalmas legendái vannak, a zenék között elmeséljük majd a koncerten is, hogyan űzte ki a kígyókat és tisztította meg a sört!... nem is csoda hogy ennyire tisztelik az írek! A koncertet nálunk mindig táncház követi, ott is mi muzsikálunk majd a talpak alá.” (Kovács Gáborján zenekarvezető)

A koncerten játszanak:

Kovács Gáborján – ének, mese, koncertina
Császár Róbert – gitár
Nagy Kati – furulya
Móser Tamás – mandolin
Kis Sándor – bodhrán (ír kézidob)
Szolár Péter – furulya

A koncertről bővebben és jegyek itt.

A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó írásaink

Huszáros nap a Skanzenben

ĀPetőfi Sándor egyik kedvenc étele, verbuválás, kézműves foglalkozás március 15-én Szentendrén

Duplázik a Sukhishvili!

ĀA Grúz Állami Népi Táncegyüttes csaknem 80 éve működik, több mint 90 országban léptek fel