Kultúra
Schmidt Éva szerint a nyugati civilizáció elvágja az embert az őseihez vezető ösvénytől
A tudós szerint mindannyiunkban ugyanaz az állat él – ketrecbe zárva

A január 25-én látható filmben a 2002-ben elhunyt tudós részletesen beszél az emberben élő állatról:
„A nyugati kultúra, ahogy ezt önmagamon tapasztalom, észrevétlenül elvágja az embernek az ősei felé vezető ösvényét, s ezzel egyidejűleg a szellemi világhoz vezető ösvényét is. Abban az időszakban, amikor ez engem a legjobban veszélyeztetett, valahogy előállt a medve, mintegy védve ennek az ösvénynek a kapuját. Jó, hogy az energiáit én alig bírtam ki, de mindenesetre megóvott attól, hogy valaha is a fogyasztói társadalmak tagjaihoz hasonló legyek.
S ekkor nyilvánvalóvá vált számomra - hiszen én magam is Európa közepén születtem - hogy tulajdonképpen minden emberben ugyanaz az állat él, csak éppen be van zárva a ketrecébe. Nyilvánvalóvá váltak a totemizmus titkai is... mintha valami olyasmi lenne, hogy az ősenergiából, vagy a teremtő Istenből, egy energia áramlat kilép, hogy aztán majd ezen a való világon valami keletkezzen belőle." - fogalmazott Schmidt Éva a több mint húsz éves felvételen.
Halmy György, A lelőtt harcos lelke című film rendezője, aki Schmidt Évával a filmben szereplő interjút készítette, a vetítés előtt elhangzó bevezetőjében a sámántudás alapjait fogja érinteni, illetve az ősök ösvényén járásról szól majd, amely a mai ember önismeretének tudatosítását is elősegítheti a rendező szerint.
Mint lapunknak elmondta, a január 25-i összejövetel után még három filmjét fogják vetíteni a következő hónapokban, majd lezárul az összesen 19 részből álló előadás- és vetítéssorozat.
Halmy György Schmidt Éváról szóló filmjeit korábban vetítette az m2 és a Duna Tv, majd a 2000-es évektől a Tabán moziban láthatták az alkotásokat az érdeklődők. Schmidt Éva halálának huszadik évfordulója és tudományos hagyatékának megnyitása kapcsán a Fészek klubban kezdődött az idén tavasszal záruló vetítéssorozat, amelynek a rendező elmondása szerint eredeti célja a filmek elemzése, hátterük megvilágítása, a tudós életének megértése.
A film vetítések befejezése utáni összejöveteleken a Medvetorra való közvetlen felkészülés lesz az estek témája. - tudtuk meg Halmy Györgytől.
- Ezen összejöveteleken terveink szerint sokirányú ötletelést folytatunk, amely lényegében a magyar medvetor létrehozását segíti. A már eddig összegyűjtött elképzeléseket átbeszélve, kialakítjuk a "mi medvetorunkat", amelyhez előre láthatóan hosszabb előkészítő munka szükséges." - magyarázta a rendező.
- A már addig összegyűjtött ötletek összefésülése nagyobb közösségben fog folytatódni! A medvetoron elhangzó énekek alapjául szolgáló irodalmi, bölcseleti, vallástörténeti, zenei, képi, tánc koreografikus anyagok közös megtárgyalásával, amely szakirányú tudósok, művészek, papok, szerzetesek részvételével zajlik majd, kezdjük az elemzéseket, így azután kialakulnak azok az énekek és azok cselekményei, amelyek elhangzanak majd a medvetoron, amelynek kialakítása, szerkezetének meghatározása a következő munkafázis. -fejtette ki Halmy György.
- Az összejöveteleken a felkért szakértők ez irányú előadásai a közös gondolkozás és a beszélgetés alapját teremtik meg. - foglalta össze lapunk kérdésére a további terveket a rendező.
A január 25-i esten közreműködik Fürjes Katalin dobos és Berényi Dávid színművész
Helyszín: Bp, Xll., Istenhegyi út 29.
Széll Kálmán tértől 21-es busszal négy megálló.
A szervezők kérik, hogy az érdeklődők jelezzék részvételi szándékukat itt.