Kultúra

ÉS AKKOR 36. – Betlehem

Önálló életem második karácsonyának nagyívű elképzelésekkel vágtam neki

Önálló életem második karácsonyának nagyívű elképzelésekkel vágtam neki. Az előkészületek már szeptemberben elkezdődtek. Szolgálati lakásunk méretes szobájában laktunk az első gyerekünkkel, már ott virított a falnál az apósom által hegesztett könyvespolc és annak függönyös szekrényrésze, ha hideg volt, dohogott az olajkályha, a kislányunk hol ordított, hol meg nem. Volt hol laknunk, volt mit ennünk, és volt munkánk.

ÉS AKKOR 36. – Betlehem
Kungl György
Fotó: Wikipedia

A tanári fizetés mindig is kevés volt. Kiegészítő tevékenység után kellett néznem, másodállás, mellékállás, vagy valami ilyesmi a faluban szóba sem jöhetett. Mert minden csóróságunk ellenére mégis csak tanár úr voltam. Így találtam ki a betlehem-készítést. Csináltam egy kubista jellegű tervet. Rétegelt lemez darabokból rakom majd össze az apró épületet, aminek szélessége tíz, mélysége nyolc, magassága tizenkét centiméter lesz. Nyersanyag után néztem. A budakeszi Tüzépen néhány forintért árultak csomagoló anyagként már kiszolgált lemezeket. A hátamra kötöztem, és a Riga mopeddel hazahoztam őket. Októberre berendeztem az előszobát műhelynek. Az összes szerszámom egy fűrész és egy ruszki fúrógép volt, amibe csiszolókorongot is bele lehetett szerelni. Felvágtam a csomagolólapokat, kialakítottam az illesztéseket, és összecsiszoltam. Ez nem volt valami tiszta munka, úgy szállt a fapor, hogy néha alig lehetett látni tőle. A kislányunkat meglátogató Viki védőnő, miután átvágott a műhely-előszobán, nem szólt semmit, de a szeme helytelenítőleg villant. Aztán tudomásul vette, hogy a tanár úr már csak ilyen, fúróval csiszol az előszobában.

A házikók magukban és maguktól nem lettek volna betlehemi istállók. Éppen ezért már a tervezés kezdetén megállapodtam Kungl György barátommal, aki rajzszakos évfolyamtársam volt, és akkortájt már erősen ráfordult az önálló képzőművészi pályára: érdekes grafikákat és égetett, mázas agyagszobrokat kezdett csinálni. Szóval, szövetkeztünk, és elkészítette a betlehemi figurákat. Kicsike égetett agyagalakok: Mária, József, kis Jézus, a három királyok, pásztorok, szamarak, tehenek, kecskék. Elég sok kellett ezekből, húsz műtárgyat terveztünk. December elejére össze is állítottuk ezeket, minden és mindenki a helyére került. A barnára pácolt házikóban ott csillogtak, ragyogtak a Dunakavics nagyságú szereplők. Kétségtelenül szokatlan összeállítás volt ez.

Elindult a piackeresés. Volt néhány ismerősünk Budapest peremkerületi kultúrházaiban, azt találtuk ki, hogy az ő karácsony előtti rendezvényeiken kéne árusítani. Valami méltányos darabárat állapítottunk meg, és három-öt betlehemet akartunk egy-egy helyen értékesíteni. A terv már az első lépésnél kudarcba fordult. Senki nem vette át a betlehemeket. Mondtak ezt, mondtak azt, de a lényeg az volt, hogy akkoriban hivatalos helyeken nem láttak szívesen efféle, klerikálisnak minősített tárgyakat. Nekünk eszünkbe sem jutott, hogy esetleg szó sem lehet itt-ott Jézuskáról, a hivatalos főszereplő a Télapó volt. Így tehát karácsonyra a széles nagyközönség szegényebb lett néhány betlehemmel, mi meg, ha úgy tetszik gazdagabbak tízzel-tízzel. Megosztoztunk. Egy fillért nem kerestünk, de családunknak és barátainknak büszkén ajándékozhattunk egy-egy különös műtárgyat.

Czakó Gábor is kapott egyet tőlem, forgatta, nézegette, és azt mondta, azért a tetejére egy kis szalmát vagy ilyesmit ragaszthattál volna. Ez így szép, de túl modern. Kubista.