Kultúra
Megjelent Gryllus Dániel és Lackfi János közös Itt járt a Földön című albuma

A Lackfi János verseit inspiráló zenét, Gryllus Dániel citerával és a felvételeken közreműködő Ferenczi György szájharmonika-játékával kísért énekeit a könyv megvásárlói ingyenesen tölthetik le a Kaláka Zenebolt webáruházból. A hanganyag ezen kívül elérhető az összes ismert zenemegosztó és zeneáruház felületén is.
„A Várkert Bazár szervezői, és húsvét közeledtével nagy örömünkre előálltak azzal az ötlettel, írjunk Jánossal számukra, online csatornájukra a Nagyhét minden napjára egy dalt, a dicsőítő ének felhasználásával. Csuda tempóban készültek az énekek, de hisz koncert úgysem volt, úgyis otthon kellett lenni mindenkinek, és boldogan dolgoztunk. Sikere volt a sorozatnak, kérték, pünkösdre is írjunk egy új éneket. Ekkor már látszott, ebből lemez lesz” – mondja Gryllus Dániel az alkotás folyamatáról.
„Gryllus Dani barátommal sokszor megengedjük magunknak azt a luxust, hogy színpadon könnyű kézzel improvizálunk. Vagy karácsony táján átküld egy dallamot, én szöveget szerzek hozzá, s aztán koncerten rögvest el is muzsikálják. Covid idején viszont lelassult minden, s közben éreztük, hogy a közönség vigasztaló, felemelő művekre éhes. Belevetettük magunkat az alkotásba. Ceruzával körmölt, telefonnal befotózott kották, mp3-ak, szövegek cikáztak ide-oda e-mailben. Végül teljes egésszé kerekedett a dalciklus, magunk is elámultunk! A csodás képi anyaggal még ütősebbek ezek a zengő, örök történetek, melyek átitatják, meghatározzák életünket – mesélte Lackfi János költő.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója így fogalmazott az album kapcsán:
„E kis könyvecskét lapozgatva három művészeti ág találkozásának lehetünk fül- és szemtanúi: az irodalom, a zene és a képzőművészet egymással karöltve, egymást felerősítve mutatja meg legjobb arcát. Verses-képes-dalos albumunkat az együttgondolkodás és együttműködés szép példájaként ajánlom figyelmükbe!”