Kultúra

Évszázados, semmibe vezető kőlépcső áll Newcastle közepén

Úgy tűnhet, hogy nincs semmi értelme, pedig hosszú évszázadokon át használták

Az elmúlt évszázadok nyomai az utcakép szerves részét képezik, ilyen ez a kőből faragott lépcső is, amelynek első látásra nincs semmi értelme – írta a 24.hu.

Évszázados, semmibe vezető kőlépcső áll Newcastle közepén
A járda szélén álló, akadálynak tűnő homokkő tömb egykor jóval arrébb, két, 1882-ben lebontott fogadó előtt állt
Fotó: Facebook/Exploring GB

Az északkelet-angliai Newcastle-ről a legtöbbeknek talán csak a futballcsapat jut eszébe, pedig a geordie-k otthonaként emlegetett háromszázezres város számtalan érdekes embert is adott a világnak: közülük a legismertebb egyértelműen a Mr. Bean karakterében világhírűvé vált Rowan Atkinson, de a 2013-as fizikai Nobel-díjat megosztva elnyerő Peter Higgs (1929-) – a Higgs-bozon a díjról szomszédjától értesült névadója –, illetve a 20. század egyik legismertebb kémje, a Szovjetuniónak elképesztő mennyiségű információt szállító Rudolf Abel (1903–1971) is innen indult.

A város utcáin járva ezekre persze semmi nem utal, az elmúlt évszázadok nyomai azonban továbbra is az utcakép szerves részét képezik, ilyen ez a kőből faragott lépcső is, aminek első látásra nincs semmi értelme.

A valóság egy fokkal persze bonyolultabb, hiszen a járda szélén álló, akadálynak tűnő homokkő tömb egykor jóval arrébb, két, 1882-ben lebontott fogadó előtt állt, mégpedig azért, hogy annak tetejére állva a vendégek könnyebben felszállhassanak a lovukra, ugrás nélkül földet érhessenek, vagy épp egyszerűen feltehessék az állat hátára a nehéz holmijaikat.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink