Kultúra
Szándékosan alacsony statisztákat válogattak a Titanicba, hogy nagyobbnak tűnjön a díszlethajó
James Cameronék szerint olcsóbb lett emiatt a produkció, amely így is minden idők addigi legdrágább filmje lett 1997-ben

Cameron most elárulta: csakis 172 centiméter alatti statisztákat toboroztak a filmhez, hogy hozzájuk képest nagyobbnak tűnjön a produkció által épített – így is óriási – hajómodell. A rendező arról beszélt, hogy ha nem vezetik be a magassági korlátozást, akkor nagyobb modellt kellett volna építeniük, lényegesen több pénzért.
Nagyjából egymillió dollárt spóroltunk a szereplőválogatással – mondta. Később kiderült, hogy nem is kellett volna annyit spórolni, ugyanis a film rekordmagas összeget, 2,26 milliárd dollárt hozott. Ezt a rekordot később Cameron maga döntötte meg az Avatar című 2009-es alkotással.
A magassági korlátozás szigorúan csak a statisztákra vonatkozott, nem a főszereplőre: Leonardo Dicaprio ugyanis 183 centi magas, a főgonoszt alakító Billy Zane pedig 184 centis.