Kultúra

A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került a Horthy család hagyatéka

A kötetben megtalálhatók többek között a Horthy család tagjainak üzenetváltásai is

A Magyar Nemzeti Levéltárhoz (MNL) került a Horthy család hagyatéka, amelyet ünnepélyes keretek között csütörtökön adott át jelképesen a néhai kormányzó, Horthy Miklós unokája, Horthy István Sharif és dédunokája, Horthy Stewart Miklós.

A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került a Horthy család hagyatéka
Horthy Miklós
Fotó: Roger-Viollet via AFP/Harlingue/Roger-Viollet

A levéltár közleménye szerint Szabó Csaba, az MNL főigazgatója vette át az adományozóktól a Horthy család hagyatékát összefoglaló katalógust.

Felidézték, a Horthy család dokumentumai az elmúlt másfél évszázad során négy országban 18 alkalommal költöztek, az Egyesült Királyságból érkeznek Magyarországra, és várhatóan decemberben kerülnek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának épületébe.

A hagyaték 7667 dokumentumot, mintegy 35 ezer oldalt tartalmaz, amelyek közül a legkorábbi 1863-ban, a legkésőbbiek 2013-ban keletkeztek.

A hagyaték annak köszönhetően maradt fenn, hogy Horthy Istvánné, a fiatalon elhunyt kormányzóhelyettes özvegye hosszú élete végéig megőrizte családja iratait, amelyek számot tarthatnak mind a szakma, mind a széles közönség érdeklődésére - írták a közleményben.

Az ünnepségen Bern Andrea történész, az irathagyaték gondozója bemutatta A Horthy család hagyatéka 1914–1994 című kötetet, amely az Open Books kiadásában jelent meg, és amely korábban sohasem publikált dokumentumokat tartalmaz.

A kötetben megtalálhatók többek között Horthy Miklós és Horthy Miklósné első világháború alatt egymásnak címzett levelei, a Horthy család tagjainak üzenetváltásai, Horthy Istvánné második világháború alatt vezetett naplói, a volt kormányzó és Kállay Miklós egykori miniszterelnök emigrációs levelezésének dokumentumai, Horthy Jenő - a kormányzó öccse – emlékiratai és élete utolsó éveiben vezetett naplójának bejegyzései, valamint John Flournoy Montgomery nyugalmazott amerikai diplomata küldeményei.

Először olvasható nyomtatásban Horthy Istvánné mintegy öt évtizeden átívelő levelezése lánykori barátnőjével, Apponyi Geraldine-nal, aki 1938-ban I. Zogu albán királlyal kötött házasságot - emelték ki a közleményben, amely szerint a közölt dokumentumokból nem csupán számos nagypolitikai esemény tárul fel az olvasó számára a kormányzócsalád tagjainak perspektívájából, de bepillantást nyerhetünk a huszadik századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb alakjának hétköznapjaiba is: az őt foglalkoztató kisebb-nagyobb gondokba, emberi viszonyaiba és az érzéseibe.

A csütörtöki eseményen Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményekért felelős főigazgató-helyettese átvette Edelsheim-Gyulai Ilona (Horthy István kormányzóhelyettes özvegye) mennyasszonyi ruháját, amelyet a Horthy család ajánlott fel az intézménynek.

Kapcsolódó írásaink