Kultúra

Számomra ez becsületbeli ügy – megszólalt Vidnyánszky Attila a Nemzetiben történt balesetről

A rendező szerint a balesetnek az egész színházi szakmára nézve komoly üzenete van

A Nemzeti Színház főigazgatója a baleset körülményeiről és felmondásával kapcsolatos gondolatairól beszélt szerda este a HírTV Napi aktuális című műsorában. Vidnyánszky Attila tisztán és határozottan megerősítette, hogy jelenleg nem tudja elképzelni a folytatást.

Számomra ez becsületbeli ügy – megszólalt Vidnyánszky Attila a Nemzetiben történt balesetről
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint a Színházi Olimpia segíthet felépíteni a lerombolt hidakat az emberekben
Fotó: MH/Török Péter

Szász Júliát kiengedték a kórházból, de nem tudtam még vele beszélni. Horváth Lajos Ottóval sikerült beszélnem, reméljük, hogy őt holnap hazaengedik – mondta Vidnyászky Attila.

A baleset kapcsán a rendező elmondta, hogy az igazgatói szobájából, a monitoron keresztül kellett végignéznie, ahogy a két színész leesik a mintegy három méteres magasságból.

„Bent voltam a színházban a baleset pillanatában, láttam, hogy valami baj van, rohantam le rögtön. A döbbenet és a fájdalom, borzalmas volt az az egy óra. Azért, mert nem tudtuk, hogy mi van velük. Nem tudtuk, hogy történtek-e komolyabb sérülések. Ezért vártam a másnapot, az éjszakát, hogy tudjam meg végül is, hogy mennyire sérültek meg. Az ég velünk volt, ez biztos, őrző angyalaink vigyáztak, mert tulajdonképpen sokkal nagyobb baj is történhetett volna” – tette hozzá a főigazgató.

Arra a kérdésre, hogy mennyire gondolta komolyan a lemondás felajánlását, a főigazgató így reagált:

„Ott, abban a pillanatban eldöntöttem, látva a két, fájdalommal küszködő embert, hogy nagy gesztust kell gyakorolnom. Én felmondtam, tehát nem felajánlottam a lemondásomat, hanem felmondtam”.

Majd hozzátette, hogy először legyenek túl a vizsgálaton, és majd meglátják, hogyan tovább. Mindenesetre jelenleg „nem tudja elképzelni a folytatást”.

Kapcsolódó írásaink