Kultúra

Pénteken kezdődik a 22. Győri Könyvszalon

A programsorozat részeként csütörtök délután Kháron címmel emlékkiállítás nyílik a könyvtár rendezvénytermében

Pénteken kezdődik a 22. Győri Könyvszalon, amelyen vasárnapig mintegy 120 programot tartanak, köztük író-olvasó találkozókat és koncerteket - mondta a szervező Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója hétfőn, az eseményt bemutató sajtótájékoztatón Győrben.

Pénteken kezdődik a 22. Győri Könyvszalon
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Loic Venance

Horváth Sándor Domonkos kiemelte: a programok több helyszínen zajlanak majd, a Győri Nemzeti Színházban például négy színtéren, illetve a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében és muzeális gyűjteményében.

A programsorozat részeként csütörtök délután Kháron címmel emlékkiállítás nyílik a könyvtár rendezvénytermében Antall István szerkesztő-riporter grafikai munkáiból.

Sipos Bea, a könyvtár munkatársa a programokat részletezve elmondta, hogy a kisebb könyvbemutatók helyszíne a színház előcsarnokában felállított pódiumszínpad lesz, ahol óránként tartanak könyvbemutatókat. Mások mellett Zöldy Pál, Réz András, Balázs Ádám, Pörös Géza és Hidas Judit is bemutatkozik.

A Kisfaludy-teremben napközben szintén könyvbemutatókkal várják a közönséget, ahol Fábián Jankával, Fűzfa Balázzsal vagy Vámos Miklóssal is lehet majd találkozni. Esténként pedig zenés színpadi produkciókat tartanak mások mellett Pokorny Liával és Mező Misivel.

A színház nagyszínpadán a zenés színpadi programok mellett szintén beszélgetéseket tartanak, ahol bemutatkozik majd Kepes András, Japkupcsek Gabriella és Borbács Marcsi is.

A könyvár rendezvénytermében és a muzeális gyűjteményben helyi kiadványokat mutatnak be.

Kokas Éva, a Generációk Művelődési Háza igazgatója a színház előterében működő Mesekuckóról elmondta, hogy napközben a legkisebbek számára is tartanak gyermekkönyvajánlókat, koncerteket, mesés foglalkoztatókat és olyan kézműves foglalkozást, amelyen minden a könyvekhez és az olvasáshoz kapcsolódik.

Radnóti Ákos alpolgármester köszöntőjében kiemelte, hogy Győr a vidéki kulturális élet egyik fellegvára.

A 22. Győri Könyvszalon honlapja szerint az Alkotói díjat idén Zalán Tibor József Attila-díjas költő, író, drámaíró, dramaturg kapja.

Kapcsolódó írásaink