Nyitott ajtók és macskák

Nemrég volt mindenszentek és halottak napja. Akarva vagy akaratlanul, de valahogy összefutottam ezzel a japán animációs filmmel. Azért is emeltem ki az elmúlt időszak ünnepét, mert az egész filmben végig érezhető volt az élet-halál kapcsolata.

Történetünk főszereplője egy bizonyos Suzume nevezetű 17 éves lány, aki nagynénjével él Kyushu városában. A leányzó egy traumatikus álomból ébredt fel, ami azt mutatta be, hogyan veszítette el édesanyját. Egy picit abszurd, vihar pusztította helyen kereste édesanyját, de nem találta. A legutolsó pillanatban, mielőtt teljesen összeomlott volna, akkor tűnt fel egy női alak a háttérben egy székkel a kezében. Az ébredés utáni reggelen, amikor iskolába indult megpillantott egy különc fiatalembert Soutát, aki rögtön szimpatikussá válik a lány számára.

Itt egyelőre egy eléggé klisés animét kapunk kézhez. De nem szabad rögtön ítélkezni, érződött, hogy ez nem csak egy tipikus romantikus nyálfolyó lesz. Főhősünk egy romos városrészig követi a fiút, ahol egy semmi közepén álló ajtó kinyitásával és egy kőbezárt macska felszabadításával Suzume elhozza a világra a pusztulást. Mint kiderült, ezt csak ő és Souta tudják megállítani. Igazából csak a srác, de miután megeteti a lány a cicát, az egy háromlábú székké változtatja a Soutát.

A kaland itt kezdődik csak igazán, ugyanis mindent hátrahagyva elindulnak megtalálni a cicát, hogy a srác visszanyerje emberi mivoltát, és hogy újra minden a régi legyen. Egyébként gyakran utaltak többen is arra, hogy anno ők is csak úgy megszöktek.

Ami itt ezen a ponton mindenképp kiemelendő, az a dal, ami a háttérben fel-fel bukkan. Picit egy magyar népdalra emlékeztet ennek a dalnak az eleje, ami nemcsak, hogy nyugtatólag hat az emberre, de arra biztatja, hogy megéri tovább nézni a történetet.

Elsősorban egy kompon kötnek ki, de a fehér kiscica ügyesen kicselezte őket. Az éjszakázás után Suzume és társa, a háromlábú szék mennek tovább, ahol többen felfedezték a cicát. Annyira adta magát a többi embernek a macska, hogy a neten mindenütt ő volt. Így nem volt nehéz megtalálni. Útközben megismerkedik főhősnőnk egy másik lánnyal, akivel összebarátkozik, elszállásolja, enni is ad neki, na, meg ruhákat és eszközöket. Hadd szögezzem le, hogy ez egy fantasy, ezért itt nem a komor valóságra akarják felhívni a figyelmet, legalábbis, nem ebből a szempontból.

A lány a PTSD-jének köszönhetően újra és újra előjönnek az emlékei az anyukájáról, aki eltűnt. Közben bezárnak pár ajtót a sráccal, aki magára Záróként hivatkozik, mint hivatás. Tehát bőven láthatjuk a traumát, amit még nem teljesen dolgozott fel. A feszültség közte és a nénikéje között is fennáll, annak ellenére, hogy szeretik egymást. Egy ponton a filmben ez ki is bukik, rossz dolgokat vágnak egymás fejéhez, amelyeket nem lehet visszavonni, meg nem történté tenni. Ennek ellenére sikeresen leküzdik a fennálló feszültséget. Egyszerűen csak továbblépnek.

A továbbiakban Suzume és Souta elvesztik az utolsó ajtónál a csatát, és kiszabadul a féreg. Csak úgy tudtak fordítani, hogy Souta lesz a zárókő. Még a legelején a cica volt az, de amikor elátkozta a srácot, ő vált a zárókővé. Így a srác élete mondhatni megszakadt.

A leány elhatározta, hogy kiszabadítja a srácot, és visszahozza az életbe, ugyanis minden ajtó mögött a túlvilág volt, ahová nem lehet csak úgy bejutni. Itt érdekességként megjegyezném, hogy hihetetlen, ahogyan a filmben jóformán mindenki gondolkodás nélkül segített a főhősünknek. Nagyon szép volt benne, hogy némi takarításért, munkáért cserébe segítették a lányt, ameddig neki szüksége volt rá.

Közben felbukkant a másik macska is, egy nagyobb, fekete, akik a kis fehérrel követték a Suzumét. Előtte a fehéret elzavarta, mondta, hogy gyűlöli, mert azt hitte, ő tehet mindenről. Noha valóban úgy tűnt, a kisállat a rossz, de nem ő volt. Ő csak élni akart, szeretetre vágyott.

Egy mód volt arra, hogy a megmentsék Soutát. Azon az ajtón kellett bemenni, ahol a lány már járt. És most nem arra gondolok, amikor először találkozott a fiúval. Volt még egy alkalom, amikor ő járt a túlvilágon, ez pedig akkor volt, amikor az anyját kereste. Amikor belépett ezen az ajtón saját magát pillantotta meg gyermekként, aki keresi az édesanyját egy hatalmas abszurdumban. Megsajnálta, felé ment. A kislány azt hitte ő az anyukája, és ekkor realizálódott benne, hogy akit ő látott az nem az anyja volt, hanem saját maga. A kiskori önmagának odaadta a háromlábú széket, amit egyébként még édesanyja készített neki születésnapjára, és bezárta az ajtót.

A már meglévő fantasy-be kaptunk még egy klasszikus időhurkot, ami okozott némi „váo” élményt. Ezt követően természetesen megmentette a srácot. Amikor kiszabadította, újra élővé vált Souta, de a két kismacska, akik igazából csak élni akartak, újra zárókővé váltak, és újra az élettelenek táborába kerültek. Suzume rájött, hogy édesanyja nem eltűnt, hanem meghalt a cunamiban. Tulajdonképpen ekkor vált felnőtté.

Rengeteg mondanivalója van, amit leírni igazából nem is lehet. Azt kimondják, hogy együtt élünk a halállal. Azt mondja a lány, hogy nem fél a haláltól, de mikor odakerül, mégis élni akar. Ilyenek vagyunk mi, életrevalók. Az élet és a halál, a jing és a jang, a fekete és a fehér mind-mind jelen vannak végig velünk ebben a kétórás filmben.

Az előzetesben csupán egy tipikus szerelmi történetet látunk, de az anime ennél sokkal többet ad. Elsősorban azt, hogy a halállal születtünk meg. Másodsorban pedig, hogy tudunk változtatni a sorsunkon, ha akarunk. Nem kell mindenbe beletörődni. Harmadszorra, hogy a környezet, amelyben élünk, vigyáznunk kell, elvégre itt pont egy globális környezeti katasztrófát igyekeztek előrevetíteni. Negyedszerre, hogy nem attól lesz valami jó, vagy nézhető, hogy minden tökéletesen ki van dolgozva. Itt nem térnek ki mindenre, de nem is kell. Ötödszörre pedig azt, hogy érdemes esélyt adni ennek az animációs filmnek, mert megéri.