Kultúra
Feleselő festő aktusa a nagyságos asszonnyal
Felfedjük száz éve született Schéner Mihály alkotói titkát
Mindig izgalmas, meghitt pillanat meglesni egy mű születését, szemtanúja lenni az alkotás varázsának. Schéner Mihály születésének századik évfordulóján egy majdnem húsz éve történt találkozással emlékezem.
A pesthidegkúti kétszintes ház hatalmas nappali szobájának fala teli volt befordított festményekkel. Az idős mester elmondta: „Nem szeretem a festményeimet nézni, mert egy kép soha sem tökéletes, soha sincs kész. Ezét ha látom a képeimet, mindig kísértést érzek arra, hogy megpróbáljak javítani azokon. Mert a festészet nem más, mint a hibák állandó javítása. Ezért nem teszem ki egyetlen képemet sem a falra, mert korábban volt olyan festményem, amelyet sokszor átfestettem, mert befejezni nem lehet, csak abbahagyni. ezért inkább befordítom őket, hogy ne kísértsenek”.
A ház felső emeletén volt a műterem, de Schéner Mihály nem ott, hanem szinte elbújva, a fürdőszobával szemközti folyosón festet, sámlin ülve. Egyetlen ecsettel és tíz ujjával festett, s közben önmagával, az önmaga által teremtett kritikussal, a méltóságos asszonnyal hangosan pörölt, veszekedett. Mert számára a festészet nem munka, nem alkotás, hanem egy szent aktus volt, amit nagyon szokatlan, egyedi módon valósított meg.
„Általában hajnalban, megpirkadt, kitisztult aggyal festek – árulta el a mester – méghozzá úgy, hogy közben beszélgetek magammal, pontosabban parancsolómmal, a méltóságos asszonnyal. A méltóságos asszony – saját önkritikám – igyekszik engem színvallásra késztetni a tekintetben, hogy vajon jó színeket tettem-e fel.”
A fotózás miatt megkértem, hogy vegyen egy ecsetet a kezébe, mintha festene. Először nem tetszett az ötletem, de aztán elővett egy falemezt, festékeket, s megfeledkezve rólam, a külvilágról, festeni kezdett…
Először a kezével, majd ecsettel kente a festéket, s közben folyamatosan beszélt: „Ne bántson, méltóságos asszony, azonnal kijavítom! Rögtön átkenem a hátteret. Nekem ne pacsmagoljon, több pirosat a virágra, a levélre meg vadabb zöldet, mert különben tökön rúgom!”
A hangos, vad aktus végén, a mester festékes kezével megtörölte verejtékes homlokát, majd fáradtan hátradőlve lehunyta a szemét, s azt mondta: „Látni sem akarom.”
A szavak után néhány fotó meséljen egy kép születéséről, ezzel köszöntve a száz éves Schéner Mihályt, aki vagy a pokolban angyalokat fest, vagy a mennyországban ördögöket, s perel a nagyságos asszonnyal...
