Kultúra

Meghalt az Amerikai mesterlövész című mozi sztárja

Rengetegen gyászolják az Emmy-díjas sztárt

43 éves korában elhunyt Billy Miller, az Amerikai mesterlövész című mozifilm és a Nyughatatlan fiatalok című tévésorozat Emmy-díjas színésze – írja a Bors.hu.

Meghalt az Amerikai mesterlövész című mozi sztárja
Billy Miller
Fotó: NorthFoto

A Varietynek adott nyilatkozatában menedzsere, Marnie Sparer elárulta: Billy mániás depresszióval küzdött, amikor meghalt.

A színész pénteken halt meg a texasi Austinban, két nappal a 44. születésnapja előtt.

Billy Miller Oklahomában született, és Texasban nevelkedett, karrierje kezdetén modellkedéssel foglalkozott, filmes/tévés karrierjét Richie Novak szerepével kezdte az All My Children című szappanoperában, amelyben 2007 és 2008 között játszott. 

Ez meg is hozta számára az áttörést: 2008-tól 2014-ig több mint 700 epizódon keresztül játszotta Billy Abbottot a CBS Nyughatatlan fiatalok című sorozatában, amelyért három Daytime Emmy-díjat is nyert. Millert emellett olyan sikersorozatokban is láthattuk, mint a General Hospital vagy a Briliáns elmék, a moziban pedig mások mellett Clint Eastwood 2014-es Amerikai mesterlövész című drámájában szerepelt – írja a The Guardian.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom