ÉS AKKOR 23. –A ruszki gyalugép

Volt neki a szomszéd faluban egy kisebb hétvégi háza, azt bővítgette. Korlát kellett a teraszára, megkérdezte, elkészíteném-e. Hát hogyne, feleltem, és mennyibe kerül majd, nézett rám, nekem kattogott az agyam. Tudod, néztem vissza, ne pénzezzünk, legyen cserekereskedelem. Alig van szerszámom, gépeim sincsenek. Te hozol nekem egy szovjet kombinált faipari gépet, cserébe megkapod a kerítésed. Rendben, bólintott Szabó.

Akkor még tanítottam, így délutánonként kellett átbuszoznom Mányba. Felmértem a terepet, összeírtam a teraszhoz szükséges anyagokat. Egy rossz körfűrészem azért volt, ezzel fel tudtam darabolni a pallót, amiből aztán elkészül a korlát. A betonhoz rögzítéssel voltak gondjaim. Három napig spekuláltam, hogy miként is lehetne megoldani. Arra jutottam, hogy jó mély lyukakat kell fúrnom. De mivel? Hát ütvefúró Hilti géppel. Akkoriban ez ritkaságnak számított, a faluban nem is volt magánkézben. A községi tanács intézményfenntartó műhelyében azonban kifigyeltem egyet. Megkértem az iskola gazdasági vezetőjét, hogy szerezze már meg nekem egy napra. Örömmel, ütögette meg a vállamat másnap, jöhetsz a Hiltiért. Elkészültek a lukak. Bele az átfúrt vascsövek, és mire Szabó József megérkezett, állt a korlát.

Na, mit szólsz? Mutogattam művemre, egész jó lett, támaszkodott a faszerkezetre megbízóm. Holnap jön a géped, mondta, és valóban, másnap a Zsigulijából kiszedte a ruszki gyártmányú eszközt. Volt azon minden, ami már a komolyabb famunkákhoz kellett: gyalu, körfűrész, hosszlyukfúró és maró. Nézegettem az ezüstszürke masinált, és azon gondolkodtam, nem rakhatom azt ki a szolgálati lakás nyitott garázsába.

Az ügyet megbeszéltem Melocco Miklóssal. Nem lehet gond, legyintett, a házamban annyi szoba van, hogy néha eltévedek bennük, csinálunk neked egy asztalosműhelyt. Az egyik szobában ott áll egy nagy gyalupad. A többi szerszámot majd összeszedjük, jöhetsz a ruszki gépeddel. Kis idő elmúltával berendeztük a műhelyemet. Ez azért volt jó a szobrásznak, mert a nagy gipszmakettjeihez erős favázak kellettek, ezeket ezután én készítettem el. Így fizettem a bérleti díjat. Tovább folyt tehát a cserekereskedelem. Amikor híre ment a műhelynek, jöttek a megrendelők. Beindult a nagyüzem. Már amennyiben annak nevezhető a radiátort eltakaró rácsok, előszobafalak, íróasztalok elkészítése.

Mindezeket azonban megelőzte egy vérfagyasztó esemény. Próbálgattam a szovjet masinát, igyekeztem minél szebb felületet kigyalulni. Berregett a gép, toltam a hengerkéseken a deszkát, a forgács meg, mivel nem tettem szabaddá kivezető részét, csak gyűlt és gyűlt a lenti üregben. Próbáltam kihuzigálni, amikor Melocco nagy üvöltéssel rántott el az asztaltól. Mi van, néztem rá, hát hülye vagy, ordította túl a gépet, le akarod gyalulni a kezed? Oda csak egy fadarabbal piszkálhatsz, hogy kiperegjen a hulladék. Centiméterekre voltam az ujjaim vagy akár a kezem bedarálásától. Áthelyeztük egy olyan helyre a barkácsgépet, ahol a forgács szabadon leeshetett a padlóra, és ezután, ha néha eltömődött a forgácsüreg, egy erre odakészített léccel piszkáltam ki.

Ha nem gyalultam, olvastam. Előszedtem a tíz évvel korábban rajongásig szeretett írók könyveit. A beatköltők Üvöltését, Jack Kerouac Útonját. Megütött, hogy eltűnt a régi varázslat. Magamutogató, zavaros és összecsapott műveken rágtam át magam. Szomorú élmény volt. Így múlt el nálam a világ dicsősége.