Kultúra
Sára Sándorra emlékeznek az Art + Cinema moziban
Filmlegendák és színészlegendák elevenednek meg a régi magyar játékfilmeken

A rendező-operatőr, a fotóművész, a Balázs Béla Stúdió vezéregyénisége és a televíziós szakember Sára Sándorra emlékezünk, aki a Pályamunkások korai sikere utáni években a Kádár-rendszer enyhüléséig rendezőként egyáltalán nem, operatőrként is csak elvétve tevékenykedhetett – írják meghívójukban a retrospektív vetítéssorozat szervezői.
Sára Sándor javarészt férfisorsokról mesél nekünk: a front, a kényszermunkatábor vagy a huszárélet közösségbeli magányosságát újra- és újraélve; vagy az üldöztetéssel való szembenállás, vagy egyszerűen a szabadság keresése kapcsán. Több tucat filmszalagnyi kollektív magyar történelmi emlékezetben, a tehetetlenség mítoszaiban merülhet el az erre nyitott néző – fogalmaznak a rendező-operatőrre emlékezve, akiről negyven év alatti rendezőknek, operatőröknek és forgatókönyvíróknak adható díjat neveztek el halála után.
Ma – szeptember 7-én este 19 órától a 80 huszár (1978) című filmet vetítik, amely a 48/49-es szabadságharc idején játszódik. Főszereplői Paál Farkas ( Dózsa László) és huszárjai, akik az osztrák parancs ellenére Lengyelföldről hazatérnek az önkény ellen tiltakozva.
Holnap – szeptember 8-án – az 1968-as Feldobott kő című fekete-fehér filmet tekinthetik meg az érdeklődők, melynek főszereplője a nemrégiben elhunyt Balázsovits Lajos, egy fiú, aki a Színművészeti Főiskolára felvételizik, de nem veszik fel, mert apja vasutasként szabálysértést követ el. Balázs vidéken munkát vállalva szembesül a szocialista tervgazdálkodás természetet és a paraszti gazdaságokban kárt tevő mivoltával. A játékfilmet 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia a filmet az 53 legjobb magyar film közé sorolta.
Szombaton – szeptember 9-én – az 1974-ben készült Holnap lesz fácán című alkotás látható, amely egy dunai szigeten játszódó szatíra az emberi természetről Szegedi Erikával, Szirtes Ádámmal, Csongrádi Katával és más nagyszerű magyar színészekkel.
A Tüske a köröm alatt című filmet, amely 1987-ben készült vasárnap (szeptember 10.) láthatja a közönség Cserhalmi Györggyel a főszerepben. Egy festőművész a szakma intrikái, rágalmai elől a Hortobágyra költözik, de ott sem talál nyugalmat, látja, hogy tenyésztenek ott libákat a környezetet megkárosítva. A helyi potentát őt is belekeveri tudtán kívül a libaüzletbe. Tehetetlen, megalázó helyzetbe kerül megint. A film 1988-ban a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját kapta.
A Tűzoltó utca 25. című játékfilmet, amely 1973-ban készült, a zárónapon, hétfőn vetíti az Art+ Cinema mozi, amely a teljes körű felújítás után újra várja a nézőket. A Tűzoltó utca 25. szomszédságában éjszaka is bontanak egy házat, és a lakók nem tudnak aludni a portól, a zajtól, a hőségtől. Felelevenednek emlékeik a háborúról, a családjukról, átélt nehéz helyzeteikről. Ebben a filmben kiváló színészek mellett Mándy Ivánt és Zelk Zoltánt is láthatjuk. A film a locarnói filmfesztiválon Arany Leopárd nagydíjat kapott.