Kultúra

Készül a Barbenheimer

Ez nem vicc, valakik tényleg összegyúrják a mozikban taroló Barbie-t és az Oppenheimert

Szó szerint berobbantotta a mozikat az Oppenheimer és a Barbie júliusi bemutatásukkat követően, mindkét film óriási kasszasikereket ért el. Előbbi épp a napokban lépte túl a 800 millió dolláros bevételi határt, utóbbi pedig már a milliárdos tartományban jár egy ideje, és az 50 legsikeresebb film egyikeként tarthatjuk számon - írja a firstclass.hu.

Készül a Barbenheimer
Fotó: NorthFoto

A két nagyon várt film helyzetét – utólag immár kimondhatjuk – segítette, hogy egy napon mutatták be őket, számos mém is született erről. Igen hamar össze is mosták a két, témájában igencsak különböző mozit az online térben, a jelenség a Barbenheimer nevet kapta. Ennek részeként sokan közvetlenül egymás után nézték meg a két filmet, így megpróbálva keverni a két világot.

A mém szép lassan trenddé fejlődött, akkorává, hogy megjelentek olyan (többnyire félkomoly) hangok, hogy a két filmet valóban össze kellene keverni, és készíteni kellene egy Barbenheimer-filmet.

Ezt azonban egy filmkészítő meghallotta, és komolyan vette.

A B kategóriás filmekben utazó Charles Band és produkciós cége, a Full Moon Features már bele is vágott a Barbenheimer elkészítésébe, mely bevallottan egy vígjáték lesz. A leírások alapján nagyjából a Horrorra akadva-filmek szintjét kell elképzelnünk majd, a történet központjában pedig olyan babák lesznek, akiknek elegük van a világból és építenek egy atombombát – Dr. Barbenheimer vezetésével. Egy kedvcsináló plakát meg is jelent már a filmről:

Objektum doboz

Arról nincsenek hírek, hogy ki lesz a film írója és rendezője, azonban a filmforgatás már szeptemberben elkezdődik. Nem lesz óriási költségvetésű az alkotás, mint Christopher Nolan és Greta Gerwig filmjei, így a terv az, hogy még 2023-ban el is készülnek vele. Az is fix, hogy a filmet az Amazon Prime Video, illetve a produkciós cég saját streamingfelületein tekinthetik majd meg az érdeklődők.

Kapcsolódó írásaink