Kultúra
Immerzív és interaktív élményekkel várja az érdeklődőket az IKONO új, budapesti kiállítóhelye + GALÉRIA
A Váci utca 27. szám alatt található galéria mindennap látogatható

Az IKONO csütörtökön megnyílt, budapesti galériájában a látogatók több mint tíz fantáziavilágban merülhetnek el interktív kiállításon. A tárlaton az érdeklődők többek között ecsetként használhatják saját kezüket, hogy fényekkel rajzoljanak a levegőbe, konfettieső alatt táncolhatnak, valamint egy óriási labdamedencébe is belevethetik magukat – olvasható a közleményben.
Mint írják, az élmények közül kiemelkedik a Végtelen lámpások szobája – ahol egy szürreális sétát tehetnek az érdeklődők a fények és árnyékok között –, valamint a Fényfestés elnevezésű élmény is, amelyet Pablo Picasso festészeti kísérletei ihlettek. Ezek mellett olyan művészek alkotásait is megtekintheti a nagyközönség, mint Koketit, Heather Bellino és Kimberly Leahey.

A Váci utca 27. szám alatt található galéria mindennap látogatható. Bővebb információk a kiállításról a https://ikono.global/hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.