Kultúra

Eleven Ősz a Bartók Béla Boulevard-on

A Bartók Béla Boulevard programsorozata a helyi közösség erejét hangsúlyozva közelebb hozza egymáshoz az oda látogatókat és a helyi üzleteket, bárokat, éttermeket, galériákat. Szeptember 15–16-án ismét megelevenedik ugyanis a Budapest 11. kerületében található Bartók Béla Boulevard, amely ma már a Szent Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig, illetve a Feneketlen tóig tartó szakaszt foglalja magában.

Eleven Ősz a Bartók Béla Boulevard-on
A Bartók Béla Boulevard programsorozata a helyi közösség erejét hangsúlyozva közelebb hozza egymáshoz az oda látogatókat és a helyi üzleteket, bárokat, éttermeket, galériákat
Fotó: Eleven Ősz

„A Bartók Béla út kulturális és innovatív felvirágoztatásáról és egy emberibb környezet kialakításáról álmodtunk akkor, amikor még az üzlethelyiségek nagy részére a kiadó tábla volt kifüggesztve" – mondja Jáki Monika, az Eleven Őszt szervező és a Bartók Béla Boulevard üzleteit összefogó egyesület főtitkára, utcamenedzsere, alapító tagja. „Az Eleven Ősz programsorozat éppen ezért idén is kiemelten foglalkozik a zöldítés gondolatával. Ráadásul a főváros közösségiköltségvetés-tervezése során 2023 szeptemberében szavazatunkkal támogathatjuk azt, hogy jelentős forrásból tovább zöldülhessen a Bartók Béla út, ezzel is közelebb hozva a területet az ott lakó közösséghez. Remélem, hogy a helyi közösség erejével meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket"

– fogalmazott az egyesület főtitkára.

Amikor immáron több, mint tíz éve megalapították az egyesületet, aligha gondolták, hogy sikerül ennyire megerősödniük, mára ugyanis meghatszorozták a tagok számát. Sőt, az utóbbi hónapokban rohamosan növekedett a taglétszám, az utóbbi fél évben ugyanis tíznél is több új tag csatlakozott az összefogáshoz, például a Hemingway Étterem, az ArtMasters kreatív műhely, a Pár Falat Boldogság Konyha, az Érzékelés és Felfedezés Műhely, a Pesti Pipi Bartók Béla úti üzlete, a Moto Pizza és Schneller János magánszemélyként, a képzőművészeti fókuszt erősítve.

Az egyesületet színesíti immár az autizmussal élőket segítő Autistic Art Alapítvány vagy a Feneketlen-tónál, hatalmas gesztenyefák árnyékában a találkozásoknak helyet adó Este11, valamint a Zemse ékszerbolt és az Íme Kult Tér / Kortárs Összművészeti Műhely, amelyeket a Budafoki úton találunk. Tehát nem csak a fő tengelyen található helyek csatlakoznak az egyesülethez, hanem a környező utcák vállalkozásai is, akik úgy érzik, hogy a közösséghez tartozás, a lokális jelenlét fontos számukra. De az új tagok mellett sokszor a régiek is új lendületet hoznak: megújult külsővel várja az érdeklődőket például a Szpot a régi Moha helyén vagy a Kréta bisztró a DiVino portáján.

„Speciális helyzetben vagyunk, az egyetlen budai tematikus utcaként a törzsközönségre építünk, nem pedig a turistákra. Nálunk soha nem az volt a kérdés, hogy kinél olcsóbb a korsó sör, nem ez volt az üzletfilozófia. A turisták itt nem a forgalom 90 százalékát teszik ki, ráadásul az elmúlt években átszoktak hozzánk a pestiek, mert az ottani hatalmas forgatagban már sokan nem tudtak megmaradni" – fogalmaz a főtitkár. „Mindennek köszönhető, hogy egyre több a kulturális megmozdulás és közös program a környéken, az Eleven Ősz előtt két héttel rendezik meg a Bartók Fesztet, majd azzal egy időben pedig a Mobilitási Hétnek, a Ménesi Kulturális Utcabálnak és a B32 Gyermekkönyvünnepnek is helyet ad a környék"

– teszi hozzá Jáki Monika.

Az Eleven Ősz programjainak jelentős részét ismét pályázat útján választották ki a szervezők, amelynek eredményeként számos zenei, színházi, gasztronómiai, családi programon vehetnek részt az érdeklődők, miközben workshopokon bontakoztathatják ki művészeti vénájukat, performanszok, kiállítások és köztéri installációk között találkozhatnak a képzőművészet erejével, valamint művészeti és helytörténeti sétákon ismerkedhetnek a Bartók Béla Boulevard-ral.

Részletek hamarosan az esemény a BBB FB oldalán!

Kapcsolódó írásaink