Kultúra
Egy pici szobában helyeztem el egy földgömbnyi embert
Interjú Ilja Bocsarnikovsz-szal, a Karinthy Színházban szeptember 1-én bemutatásra kerülő Hamlet rendezőjével
– A Hamletet mindig újra és újra megrendezik filmen, színpadon. Önt mi érdekli ebben a történetben?
– Valóban sokféle értelmezését láttuk már a Hamletnek, de azt hiszem, engem a mű kapcsán elsősorban az az emberi gyengeség érdekel, amely az egész darabbeli világ megsemmisüléséhez vezet. Amikor azt mondom, hogy emberi gyengeség, nyilvánvaló, hogy nem fizikai gyengeségre gondolok, hanem például egy olyan emberre, aki körül nincsen szeretet. Nem szeretik őt, és így nincs mit továbbadnia, ezért mindent megsemmisít maga körül. Nem csak szeretet nincs ezekben az emberekben, akik körülötte vannak, hanem megbocsátás sincs. Pedig én úgy gondolom, hogy az ember két legnagyobb erőssége éppen az, hogy tud szeretni, és meg tud bocsátani. Amikor ezeket nem találja magában, az vezethet odáig, hogy akár az egész világot megsemmisítheti maga körül.
- Sok minden történik a Hamletben: hazugságok, árulás, gyilkossági kísérlet, gyilkosság, öngyilkosság. Éppen a megbocsátásról beszélni a darab kapcsán meglepő első hallásra.
- Azt gondolom, a megbocsátás képessége mindannyiunkban benne van. A mindennapjainkban is folyton bocsánatot kérünk, nagyon szeretnénk, ha a kisebb-nagyobb bűneink megbocsátást nyernének. És ennek megfelelően mi vagyunk azok is, akik meg tudnak bocsátani másoknak és saját maguknak is.
- Sokszor úgy érzem, a mai ember belesüllyed az egoizmusába, és elfelejti, hogy nem csak az ő személyes sérelmei léteznek, hanem vannak más szempontok is, például az, hogy működjön a közös életünk a többi emberrel, és ne akadjon el valamin a szép jövő. Erre gondol?
- A Hamletben meg is történik, hogy mivel nem engedik el a személyes sérelmeket, ez végül egy egész ország megsemmisüléséhez vezet. Számomra mindig az a fő kérdés, bármily pátoszosan hangzik is ez, hogy mi a szeretet, és miben áll a szeretet hiánya. A Hamletben olyan kevés szereplő van, aki szereti egymást, és amikor nincs szeretet, akkor annak a helyét valami más tölti be.
- Ha azt nézzük, hogy a darab szereplőinek van-e okuk szeretni egymást, éppenséggel nagyon sok ilyen okot találunk. Hamlet (Karácsony Gergely) és Ophélia (Virágh Panna / Kovács Vecei Fanni) szerelmesek egymásba, el lehet hinni, hogy Gertrud (Dobra Mara) és Claudius (Bokor Barna) között is van őszinte vonzalom. Hamlet biztosan szerette az apját, Hamlet iskolatársai miért is ne szeretnék a dán királyfit. De mégsem tudják szeretni egymást, amikor választani kell, többnyire mást választanak. Ön szerint mi ennek az oka?
- Az, hogy van ugyan szuperképességünk arra, hogy szeressünk és megbocsássunk, de nem találjuk magunkban, és abban a tekintetben nincs változás az ókor óta, hogy a bűn még mindig édesebb.
- Shakespeare Hamlet című tragédiája abban az értelemben ókori mintákra vezethető vissza, hogy több ókori mítosz és dráma is szól arról, hogy a bűnben fogant hatalom nem tud tartós lenni. Ahol nem tiszták az alapok egy társadalomban, ott betegség, éhínség, széthúzás veti föl a fejét. Hogyan tudnak megbocsátással, szeretettel változtatni ezen az emberek? Hiszen ezek nem is ember alkotta törvények, és sokszor a büntetés sem az emberektől indul ki. Ön mit gondol erről?
- Az egy örök alapkérdés, hogy egy bűnben született társadalomban hogyan lehet valami tisztát létrehozni. Ez egy olyan kérdés, ami nagyon fontos, de nem tudunk rá válaszolni. Egyébként is az előadásaimmal inkább kérdéseket szeretek feltenni, itt is inkább kérdezem a darabon keresztül, hogy hogyan tudjuk elérni azt, hogy képesek legyünk jó döntéseket hozni, hogyan tudjuk elérni, hogy feltétel nélkül szeressük egymás és boldogok legyünk. Nem Dániáról és nem egy országról szól az a Hamlet, amelyet most színpadra állítok. Egy pici szobában helyeztem el egy földgömbnyi embert.
- Nagyon tetszett az Amélie Nothomb regényéből készült Ördögi kozmetika című rendezése, amelyet februárban mutatott be a Karinthy Színház. A színészek óriási szellemi koncentrációval játszottak, de mozgásban sem kevesebbet kellett teljesíteniük, és így egy különleges egyensúly jött létre, ami nagy hatással volt rám, és a többi nézőre is. A Hamlet is hordozza majd ezeket az erényeket?
- Nagyon szeretem, amikor a színész sokat mozog, és úgymond „megizzad” a színpadon. Ahogy említettem, általában kérdéseket szeretek feltenni az előadásaimmal, és a kérdés akár szellemi, akár fizikai értelemben is mindig mozgást jelent. A kérdés által mozdulunk, és ez így jelenik meg az előadásban, ahogy ön is megfogalmazta.
- Az is nagyon tetszett, ahogy az előadás megvizsgálta, hogy a gyengeség, a bűn, a régi, talán elavultnak mondható emberi mintázatok, miként függnek össze egymással. Ott is úgy éreztem, az a kérdés, miképpen tudunk ezen túllépni. Így gondolja ön is?
– Igen, ez egy olyan téma, ami engem mindig érdekel. Mindig ezt keresem. Két fő témám van. Az egyik, miképpen találjunk erőt ahhoz, hogy túllépjünk ezeken a bűnökön, a másik pedig, hogyan tudnánk elérni a feltétel nélküli boldogságot. Vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor boldog, de engem az foglalkoztat, hogy lehetne elérni azt, hogy az embereknek minden sejtje átitatódjon, hogy állandóan ott legyen az életükben ez a fajta boldogság. Tudom, hogy ez utópikusnak hangzik, de valamiért mégis ez érdekel.
– Nagyon nagy elődök játszottak már Hamletet. Leslie Howard, Lawrence Olivier, Vlagyimir Viszockij... Magyarországon Gábor Miklós, Latinovits Zoltán...
– Az én fejemben is vannak ilyen példák más országokból, rengeteget olvastam, láttam felvételeket Hamlet előadásokról, és azt is biztosan tudom, hogy nem tudok jobbat vagy érdekesebbet bemutatni, mint amiket mások már előadtak. De az előadáson keresztül beszélgethetek a nézőkkel olyan témákról, amelyek engem érdekelnek, és amelyeket ma fontosnak tartok. Számomra a leglényegesebb, hogy kialakuljon a nézővel a párbeszéd.
– Ha megnézek egy jó színházi előadást, az nekem mostanában tényleg olyan, mintha a rendezővel és a többi alkotóval ugyanúgy beszélgetnénk a nekünk fontos dolgokról, mint régebben, a pandémia előtt, a barátaimmal.
– Nekem azt jelenti a kortárs színház is, hogy mai fontos témákról beszélgetek a mai nézővel. Mindegy milyen műfajban.
– A Hamletre visszatérve milyenek lesz az előadás látványvilága?
– A díszlet (Narek Tumanian, ő a jelmeztervező is) egy fiatalember lakása lesz. Ez a lakás annak az öt embernek is a lakóhelye, akik itt élnek együtt. Azt fogjuk elmesélni, mit történik ebben lakásban, és mi történik ezekkel az emberekkel. Nagyon szeretem az időtlenséget, és ez a jelmezekben meg fog jelenni. Egy-két olyan elem lesz azért, ami utal arra a történelmi korszakra, amelyben játszódik a darab.
– Egy másik Hamlet-mítosz szerint a dán királyfinak van egy malma, amely az aranykorban aranyat jár, az ezüst korban ezüstöt, aztán beesik a tengerbe, végül még a tengelye is kitörik. Például Santillana és Dechend, a Hamlet malma című kötet (1992 Pontifex Kiadó) szerzői úgy gondolják, hogy ma Hamlet archetípusa az idő ura, és tőle várják az emberek, hogy helyretolja a kizökkent időt.
– Minden generáció másnak látja Hamletet, de hogy milyennek látják, azt tükrözi, ők maguk milyenek. Volt, amikor lázadónak állították be, volt amikor gyilkosnak, filozófusnak, magasztos intellektuális figurának... Ez is elárulja, hogy az adott generáció éppen hol tart.
– És milyen az ön Hamletje ?
– Olyan, aki rombol.
– Mert van, amikor rombolni kell, mert ez is az élet része?
– Igen, de ő mindent tönkretesz. Nem tud nem rombolni. Nincs szeretet körülötte, az őt körülvevő légkör teljesen szeretetmentes. Keresi magában a lehetőséget, hogy szeretni tudjon, és hogy ne romboljon, de nem találja meg. Az más kérdés, hogy szeptember 1-ig mennyit változik még az előadás.
– Ön a Moszkvai Művész Színház stúdiójában végezte színészi és rendezői tanulmányait, és vissza is jár oda színészmesterséget tanítani. A világ számos színpadán örömmel látják a munkáit, de mégis ez lesz a tizenegyedik rendezése Magyarországon. Mi az, amit ön megtalált itt nálunk?
– Már szinte magyar vagyok, és ezért nem tudom megmondani, mi tetszik itt. Nagyon otthon érzem magam, bár az életem itt is a próbateremből, a hallgatókból és a színészekből áll, akikkel együtt dolgozom. És nagyon örülök, ha találkozhatok velük. A próbatermen kívül nagyon tetszik például a konyha, jók az ételek. Nem mutatott még olyat ez az ország, amiért ne szeretném. Az igazi szeretetet a legnehezebb szavakba önteni.
