Kultúra
Tizedik alkalommal szervezik meg a Fekete-Körös-völgyi Magyar Napokat

Borsi Imre Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei önkormányzati képviselője elmondta: 2013-ban azzal a céllal hozták létre a rendezvénysorozatot, hogy a dél-bihari Belényesi-medencében is legyen egy, a helyi magyarságról szóló hétvége. Hangsúlyozta, hogy bár szórványközösség, az itteni magyarság élni akar, és a programsorozat a települések magyar lakosainak az identitástudatát hivatott erősíteni.
A háromnapos program több településre is kiterjed: szeptember 1-jén Magyarremetén tartanak néptáncgálát, ahol a magyar kultúrát mutatják be a megyéből érkezett néptánccsoportok és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes.
Szeptember 2-án Kisnyégerfalván folytatódik a program, majd a térség „legmagyarabb” településén, Köröstárkányban lesz családi nap. Másnap Belényessonkolyoson ökumenikus istentisztelet és kórustalálkozó lesz, este Belényesben átadják a Zsisku János szórványlelkészről elnevezett díjat.
Borsi Imre Loránt emlékeztetett arra, hogy a korábbi magyar napokon a térség valamennyi magyarok által lakott településén felavattak egy-egy neves magyar személyiséget ábrázoló szobrot, olyan tereket „teremtettek”, ahol magyar megemlékezéseket lehet tartani.
Hangsúlyozta, hogy a rendezvénysorozatra a térségből mintegy négyezer magyar gyűlik össze évente „feltöltődni”. Fontos célnak nevezte, hogy a Belényesi-medencében élők érezzék, nincsenek egyedül, ugyanakkor a tömbmagyar régiók lakosai is megtapasztalják, milyen román többségű térségben élni. Ezért a rendezvénysorozat a Bihar megyei magyarság közös ünnepe – tette hozzá.