Kultúra

Magyar zsűritag az első Almati Nemzetközi Cirkuszfesztiválon

Az artistaprodukciók seregszemléje csütörtöktől vasárnapig tart

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója személyében magyar zsűritag is lesz az Almati Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, Kazahsztán legnagyobb városa idén először kapott lehetőséget a rendezésre – tájékoztatta az intézmény az MTI-t pénteken.

Magyar zsűritag az első Almati Nemzetközi Cirkuszfesztiválon
Magyar zsűritag az első Almati Nemzetközi Cirkuszfesztiválon
Fotó: Facebook/Fővárosi Nagycirkusz

A Fővárosi Nagycirkusz közleményében kiemeli, hogy az első Almati Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűrijébe európai és ázsiai országok magas rangú cirkuszművészeti szakemberei kaptak meghívást. Hozzáteszik, hogy Fekete Péter főigazgatót a kazah cirkusz artistaművészei is nagy örömmel fogadták, hiszen sokan közülük korábban már felléptek a Fővárosi Nagycirkusz porondján.

Az artistaprodukciók seregszemléje csütörtöktől vasárnapig tart, a fellépők között szerepel a többszörös fesztiváldíjas Hassak Troupe, akiket a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, valamint a Fővárosi Nagycirkusz Tavaszváró – Fesztivál+ című műsorában ismerhetett meg a magyar közönség. Porondra lép Pharaoh című magasdrótszámával a XII. Echo of Asia Nemzetközi Cirkuszfesztivál ezüstdíjasa, a Troupe Hametov Üzbegisztánból, ők 2022-ben Zánkán mutatták be díjnyertes produkciójukat a Fővárosi Nagycirkusz műsorában – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink