Kultúra
Második mesekönyvét adta ki a FICSAK
A kötet segít a kedvelt háziállat elvesztése okozta gyász feldolgozásában

„Szülőként ma az egyik legnagyobb nehézséget az jelenti, hogyan tudjuk megóvni a gyermekeket az interneten felbukkanó, káros tartalmaktól, de attól is, hogy egy virtuális világban létezzenek" – mondta el a mesekönyv keddi budapesti bemutatóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.
Vitályos Eszter hozzáfűzte, nagyon fontos egy gyermek életében az, hogy miként tudja feldolgozni a gyászt, ebben hogyan tudnak segíteni neki a családja és a barátai.
„A könyvek rengeteg olyan kapaszkodót adnak, amelyeket máshonnan nem kaphatunk meg, hiszen fejlesztik a képzelőerőt, az analitikus gondolkodást" – közölte, hozzátéve, ezért is üdvözlendő a FICSAK olvasásra ösztönző gyermekvédelmi kampánya.
Király Nóra, a FICSAK alapítója, a könyv kreatív producere felidézte, hogy a mesekönyv apropóját egy szomorú esemény, legnagyobb fia papagájának kimúlása adta.
„Így jött az ötlet, hogy szülessen egy mesekönyv, amely segít a kedvelt háziállat elvesztése okozta gyász feldolgozásában, egyben emléket is állít a család kedvelt háziállatának" – jegyezte meg.
Elmondása szerint Kassai Ildikó meseíróval együtt alkották meg azokat a történeteket, amelyek felidézik Bonnie alakját, egyben tanulsággal is szolgálnak az olvasók számára.
„A Kömöcsi Fruzsina illusztrációival megjelent kötet kapcsolódik a FICSAK gyermekvédelmi kampányához is, amelyben arra szeretnénk rávezetni a fiatalokat, hogy minél kevesebb időt töltsenek a képernyők előtt, inkább vegyenek a kezükbe könyveket" – közölte Király Nóra.
Kassai Etelka meseíró elmondta, hogy Király Nóra történeteiből írta a mesekönyv fejezeteit, csak egy kicsit kellett saját fantáziáját használnia. A Bonnie élete ezért két idősíkban, két helyszínen zajlik: Király Nóráék otthonában, illetve az amazóniai esőerdőben.
Király Nóra az MTI-nek elmondta, a mesekönyvhöz a FICSAK rendezvényein juthatnak hozzá az érdeklődők.