Belföld
A Ficsak üdvözli a Babakötvény éves kamatának megduplázását

A családok már 300 ezer gyermeknek gyűjtenek megtakarítást az adó-, járulék- és illetékmentes Babakötvényben, melyek összege eléri a 200 milliárd forintot – tették hozzá.
A Ficsak a Babakötvény előnyeiről azt írta, havi néhány ezer forintos befizetéssel több millió forint gyűlhet össze a fiatal 18 éves korára. A Babakötvény nyitása egyszerű folyamat, akár online is elvégezhető, és 42 500 forint életkezdési támogatás jár mellé.
Közleményükben kitérnek arra, hogy a kormány néhány hete új, kiemelkedő támogatást vezetett be; 2023 januárjától szja-mentességet kapnak azok a nők, akik 30 éves koruk előtt vállalják első gyermeküket. Az intézkedés várhatóan több tízezer, jövedelemmel rendelkező fiatal édesanya mindennapjait könnyítheti meg – írták.
A Ficsak szerint az intézkedés nagy áttörést jelenthet a demográfiai küzdelemben, hiszen többek között azért is születik kevés gyermek ma Magyarországon, mert a nők túl későn kezdenek családot alapítani, gyermeket vállalni. „Ez, valamint a többi családtámogatási intézkedés sok fiatal nőnek segíthet majd a döntésben, hiszen a megszületett gyermek a legnagyobb kincs” – jegyezték meg, hozzátéve, hogy a Ficsak örömmel partnere ebben is a kormánynak, hiszen a cél közös: minél több fiatal alapítson családot Magyarországon.
A Fiatal Családosok Klubja továbbra is üdvözli, hogy a kormány számára kiemelt fontosságú a családvédelmi akcióterv megvalósítása. A Ficsak vállalja, minden erejével az akcióterv mellé áll, hiszen a hosszú távú cél, hogy Magyarország olyan családbarát hely legyen, ahol a gyermek az első – olvasható a közleményben.